Hollandia: kinevezték az új kapitányt, aki máris rekorder

Vágólapra másolva!
2017.05.09. 11:31
null
Dick Advocaat lett a holland válogatott történetének legidősebb szövetségi kapitánya (Fotó: Twitter)
A várakozásoknak megfelelően ismét Dick Advocaat lett a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

 

A holland szövetség (KNVB) kedden közölte, hogy a 69 éves szakember váltja Danny Blindet a nemzeti csapat kispadján, segítője a 66-szoros válogatott Ruud Gullit lesz. Ezzel Advocaat lett a válogatott történetének legidősebb szakvezetője.

Elődjének, Danny Blindnek március végén a csapat rossz eredményei miatt kellett távoznia. A hollandok a tavalyi Európa-bajnokság után a jövő évi oroszországi világbajnokságról is lemaradhatnak, mert selejtezőcsoportjukban csak a negyedik helyen állnak.

Advocaat már két alkalommal (1993–1995 és 2002–2004 között) volt holland kapitány, korábban kétszer másodedzőként, tavaly tanácsadóként tevékenykedett a csapat mellett. A 2004-es Európa-bajnokságon irányításával elődöntőt játszott az oranje.

A tréner jelenleg a Fenerbahce vezetőedzője, hollandiai feladatait a török bajnokság vége után, júniusban veszi át.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik