Hollandia: kártyadílerből lett kapusedző az Alkmaar magyarja

Vágólapra másolva!
2018.04.26. 10:04
Mint megírtuk, Szénási Béla személyében fiatal magyar kapusedzőt szerződtetett az AZ Alkmaar, a 33 éves tréner július elején áll munkába a klub utánpótláscsapatainál.

Szénási a Videoton utánpótlásában nevelkedett, de az NB I-es szereplésig nem jutott el. Egy időre szakított a futballal, ám miután a neje révén Hollandiába került, visszatért a sportághoz, és folyamatosan képezi magát.

2009-től hosszú évekig a harmadik ligás AFC Amsterdam kapusedzője volt, két esztendeje a másodosztályú Volendamnál végez hasonló munkát – az utánpótlásban dolgozik, de foglalkozik a felnőtt kapusokkal is.

A Borsnak elárulta Szénási, az „átmeneti időszakban” kártyadílerként tevékenykedett.

„Nem a kaszinó világa vonzott, hanem hogy világot lássak, és megtanuljam, mit jelent dolgozni. Ez csak egy eszköz volt a céljaim eléréséhez. Két évet húztam le hajókon. Nagyon so­kat láttam, tapasztaltam és ta­nultam abból, ami a világban történik.”

A szakember emellett arról is beszélt, egyelőre nem áll szándékában visszatérni Magyarországra.

„Persze vonz, hogy egyszer felnőttcsapatnál dolgozhassak, de most nekem egyelőre a tanuláson van a hangsúly, márpedig az AZ-nál erre lesz alkalmam bőven. Fiatalkoromban, emlékszem, hányszor hallottam az edzőimet ordítani a pálya széléről, például amikor bal lábasként jobbal próbáltam elrúgni a labdát, és az pontatlan lett. Itt próbáljuk arra nevelni a fiatalokat, hogy ne féljenek, sőt a hibás megmozdulást próbálják meg még egyszer, immár jól csinálni. Hogy vállalnék-e munkát Magyarországon? Talán eljön az az idő is, de nem mostanában.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik