Hollandia: emberölési kísérlettel vádolják a korábbi Fradi-kiszemeltet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.01. 12:02
null
Sno a BL-ben is szerepelt a Celtic labdarúgójaként, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (Fotó: AFP)
Hollandiai sajtóértesülések szerint emberölési kísérlet és súlyos testi sértés vádjával kell bíróság elé állnia Evander Snónak. A holland futballista korábban a Ferencváros kiszemeltje volt.

 

 

Az U23-as válogatottságig jutó védekező középpályás állítólag két családtagjával közösen bántalmazott két férfit. Az áldozatok sérülése annyira súlyos volt, hogy az ügyészek az emberölési kísérletet is a vádak közé emelték.

A beszámolók szerint Sno és két társa megrugdosta a földön fekvő két áldozat fejét. Sno az önvédelmet hozta fel mentségére, és állítja, senkibe nem rúgott bele, aki a földön feküdt. A tárgyalás a jövő héten kezdődik.

Sno pályafutása során futballozott többek között az Ajaxban és a Celtic FC-ben is, 2013-ban a Ferencváros kiszemeltje volt. Jelenleg szabadon igazolható, miután nem tudott megegyezni az ADO Den Haag vezetőivel. A 28 éves középpályás karrierje során szívproblémákkal küzdött, két alkalommal (2010-ben és 2012-ben) is megállt a szíve a pályán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik