Hollandia: 13 év után jutottak fel, az Inter is gratulált nekik

Vágólapra másolva!
2022.04.23. 10:17
null
Lehet ünnepelni, idegenbeli győzelemmel tette biztossá feljutását a Volendam (Forrás: Twitter)
Két fordulóval a holland másodosztályú labdarúgó-bajnokság vége előtt eldőlt, hogy az FC Emmen mellett az FC Volendam is feljut az Eredivisie-be.

 

A Volendam pénteken 2–1-re győzött a Den Bosch vendégeként a holland másodosztály (Eerste Divisie) 36. fordulójában, így két körrel a bajnokság vége előtt megőrizte hétpontos előnyét Rácz Barnabás együttesével, a harmadik helyezett FC Eindhovennel szemben, ezzel biztossá vált a feljutása.

Az 1977-ben alapított klub a kevesebb mint hétezer fő befogadására alkalmas Kras Stadionban játssza a hazai mérkőzéseit, a csapat jelenlegi vezetőedzője pedig az 55 esztendős, csaknem ötvenszeres holland válogatott Wim Jonk, aki az Ajaxban, az Interben és a PSV-ben is játszott, előbbi két együttessel az 1990-es években UEFA-kupát nyert.

Az Inter a hivatalos Twitter-oldalán gratulált is Jonkéknak a feljutáshoz


A narancsmezes gárda legutóbb a 2008–2009-es idényben szerepelt az Eredivisie-ben, amikor – Munir El Hamdaui mögött – az akkoriban még az Ajaxot erősítő Luis Suárez végzett a góllövőlista második helyén. Annak idején a Volendam színeiben lett háromszoros gólkirály a másodosztályban Jack Tuijp, akit 2013-ban innen szerződtetett a Ferencváros.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik