Futsal: lesz-e újabb győri csoda a zaragozai négyes döntőben?

ILYÉS SZABOLCS (Zaragoza)ILYÉS SZABOLCS (Zaragoza)
Vágólapra másolva!
2018.04.20. 15:36
Péntektől vasárnapig Zaragozában zajlik az UEFA Futsal Cup négyes döntője. A futsal Bajnokok Ligájának megfelelő végső ütközetre a topfavoritnak számító spanyol (Inter Movistar, Barcelona) és portugál (Sporting CP) csapatok mellett nagy meglepetésre – bár cseppet sem érdemtelenül – a győri Rába ETO kvalifikálta magát. A 18 órakor kezdődő első elődöntőben a portugál bajnokcsapat ellen írhatja tovább a magyar futsaltörténelem talán legnagyobb csodáját.

Nem mondhatjuk, hogy a négyes döntő szervezésétől a feje tetejére állt volna az élet a 660 ezres Zaragozában, amely egyébként éppen Madrid és Barcelona között helyezkedik el, mindkettőtől kb. 300 kilométerre. A csapatok már szerdán megérkeztek, a győriek Madridban landoltak, majd átbuszoztak Zaragozába és még aznap késő este edzést is vezényelt a Rába-partiak szakvezetője, Javier Rodríguez.

Apropó, edzések. Egyetlen csapatként a Barcelona még a meccsnapokra is edzésidőt igényelt a négyes döntő helyszínéül szolgáló, impozáns, 10 700 férőhelyes Pabellón Príncipe Felipe Sportcsarnokba. A katalánok, úgy néz ki, semmit nem szeretnének a véletlenre bízni.

A Rába ETO a szerda késő esti edzés után, csütörtök délután gyakorlatozott. Az elődöntő napján a reggeli után rövid szabadprogramot, majd közös sétát és videózást irányzott elő a szakvezetés. A győri gárda 13 fős kerettel vág neki a négyes döntőnek, a keretében három kapus, nemzetiségekre leosztva 9 magyar, 3 spanyol és 1 argentin játékos igyekszik újabb csodát elkövetni, spanyol irányítással.

Dávid Richárd, a győriek egyik alapembere és egyben a magyar válogatott csapatkapitány-helyettese kérdésünkre elmondta, jó a hangulat a társaságban. „Várakozással teli jókedv és felszabadultság jellemzi a hangulatot” – mondta.

Vegyük kissé szemügyre az ellenfeleket is, akiket nyugodtan nevezhetünk a sportág óriásainak.

A favorit ezúttal is a címvédő, Madrid elővárosából (Alcalá de Henares) érkező és már 4 alkalommal UEFA Futsal Cup-győztes Inter Movistar, a futsal legfényesebben csillogó ikonjával, Ricardinhóval a soraiban. A januárban Portugáliával Európa-bajnokká vált szupersztár elismertségét jól jelzi, hogy egy márciusi Barcelona–Inter Movistar spanyol bajnokin több mint ezer barcelonai fanatikus várta meg a mérkőzés után, hogy fényképet készíthessen vele, autogramot kérjen. Valljuk meg, nem megszokott, hogy a gránátvörös-kékek fanatikusai a szomszédba járnak aláírásért.

A következő nagyágyú a kétszeres BL-győztes Barcelona, amely éppen spanyol riválisával fog megküzdeni a döntőrét. Igazi szuperrangadóra van kilátás a második elődöntőben.

A Győr ellenfele sem fogja idegennek érezni magát a négyes döntőben, ugyanis a Sporting CP csapata is már háromszor részt vett a végső tornán, legutóbb éppen 2017-ben, amikor az Inter Movistar ellen maradt alul a fináléban.

A csütörtöki sajtótájékoztatón megszólaltak az edzők is, a legnagyobb érdeklődést éppen a győriek spanyol szakvezetője váltotta ki, hiszen játékosként háromszor nyert UEFA Futsal Cupot, az utolsót a Barcelona színeiben. A spanyol nyelvű sajtótájékoztatón elmondta, hogy nehéz mérkőzésre számít a portugálok ellen, és céljuk, hogy egy jó meccset játszva élvezzék a játékot. Szeretné, ha e nem mindennapi mérkőzésen a játékosai ki tudnák hozni magukból a 100 százalékot.

A korábban már említett Dávid Richárd egy katalán idézetet osztott meg oldalán, az egyik közösségi portálon: „Egy játékos életében a jelen túl rövid és a pályafutása után az élet túl hosszú.”

A mérkőzés előtti órákban, mi annyit szeretnénk üzenni a győri legényeknek, hogy ragadják meg ezt a fantasztikus jelent, hogy egy újabb csodafejezetet nyitva, örökre beírják nevüket a futsal történelem-könyvébe, valószínűsíthetően rendkívül kellemes pillanatokat okozva az aktív pályafutás utáni életre is…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik