Futsal: a mieink veretlenül zárták a poreci tornát

Vágólapra másolva!
2022.06.20. 18:24
null
A mieink veretlenül zárták a poreci tornát (Fotó: MLSZ)
A magyar férfi futsalválogatott két-két győzelemmel és döntetlennel zárta a poreci nemzetközi felkészülési tornát.

 

Turzó József szövetségi kapitány együttese Montenegró 5–1-es és Lengyelország 5–3-as legyőzése után a horvátokkal 1–1-es, a bosnyákokkal pedig 3–3-as döntetlent játszott. A mieink így második helyen zárták a viadalt, a gólkirályi címen Tatai József és Dróth Zoltán osztozott négy-négy találattal.

„Tíz mérkőzést játszottunk ebben az idényben, ebből hetet Eb-résztvevő riválissal szemben, és csupán egyszer szenvedtünk vereséget. Taktikailag, csapategységben, mentalitásban is előrébb tartunk, mint a járvány miatti leállás előtt, de nemcsak az eredmények, hanem a mutatott teljesítmény is jelentős előrelépést mutat” – fogalmazott a szakvezető a magyar szövetség honlapján.

A futsalválogatott az elmúlt időszak eredményeinek köszönhetően bizakodva várja a világbajnoki selejtezők júliusi sorsolását.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik