Futballgazdaság: üres stadionok? A piac bevétele így is nőtt

Vágólapra másolva!
2022.09.13. 11:54
null
A 2020–2021-es idényben még úgy is nőttek a futballpiac bevételei, hogy nagyrészt üres stadionokban rendezték a mérkőzéseket (Képünk illusztráció. Fotó: AFP)
Az európai labdarúgópiac mérete annak ellenére nőtt tíz százalékkal, hogy a 2020–2021-es idény nagy részében nem voltak szurkolók a stadionokban a koronavírus-járvány miatt. A fellendülés nagyrészt az előző évről elhalasztott közvetítési jogokból származó bevételeknek és az idénre halasztott női Európa-bajnokság sikerének köszönhető – áll a Deloitte sporttanácsadási üzletágának riportjában.

 

A rekordokat döntő női Európa-bajnokságot követően, valamint az első téli labdarúgó-világbajnokság előtt a Deloitte elemezte az európai klubok pénzügyi teljesítményét a viharos 2020–2021-es idényre vonatkozóan – derül ki a cég sajtóközleményéből.

A jelentés szerint az öt legnagyobb európai bajnokság bevételei – angol, spanyol, olasz, német, francia –, amelyek az európai labdarúgópiac 57 százalékát adják, 3 százalékkal, 15.6 milliárd euróra nőttek. Ebből a Premier League nyolc százalékkal, 5.5 milliárd euróra nőttek 2020–2021-ben. A Deloitte számításai szerint a Premier League-klubok 2022/23-as szezonban várható összesített árbevétele meghaladhatja a 7 milliárd eurót, ami elsősorban a maximális stadionkihasználtságnak, az új közvetítési díjaknak és egyéb kereskedelmi megállapodásoknak köszönhetőek.

„Ha csupán a Premier League-klubok bevételeit nézzük, akkor azt feltételezhetjük, hogy kevésbé érintette őket a világjárvány, azonban ez annak is köszönhető, hogy jelentősen átalakították az üzleti modelljüket. A klubok pénzügyi beszámolóiból az is látszik, hogy nem kellett jelentős összegű adósságot vállalniuk, mint más európai ligában játszó kluboknak. Bár még mindig vannak jelentős kihívások, a Premier League összes klubja bizakodva tekinthet a jövőbe” – hangsúlyozta Pádár Péter, a Deloitte sporttanácsadási üzletágának vezetője.

A Bundesligában és a La Ligában csökkentek a bevételek a 2020–2021-es idényben. A német liga 6 százalékkal csökkenő, 3 milliárd euró összbevételről számolt be, hasonlóan a spanyol bajnoksághoz, ahol a bevételek szintén 6 százalékkal, 2,9 milliárd euróra csökkentek. 2013–2014 óta először könyveltek el veszteséget a működési eredményben a spanyol klubok együttesen.

Ezzel szemben az olasz Serie A klubjai a 2020–2021-es idényben a legnagyobb százalékos növekedést produkálták az összesített bevételek tekintetében a topbajnokságok között: 23 százalékos növekedéssel 2,5 milliárd euró bevételt könyvelhettek el.

Ehhez képest a francia Ligue 1 klubjainak bevételei csupán egy százalékkal, 1,6 milliárd euróra nőttek, mivel a bajnokság lerövidítése, nem pedig a mérkőzések elhalasztása mellett döntött a szövetség.

A 2020–2021-es szezonban a mérkőzések jelentős részét zárt kapuk mögött vagy csökkentett befogadóképességgel játszották, ami a meccsnapokból származó bevételek szinte teljes kiesését okozta. Annak ellenére, hogy számos klub veszteséges volt, az európai labdarúgópiac jelentős árbevétel-növekedést ért el. A koronavírus-járvány hatása alapvetően megváltoztatta az európai labdarúgás pénzügyi irányítását. A ligáknak és kluboknak új, külső befektetőket kellett keresniük, és reagálniuk kellett az átigazolási kiadások és a klubok működése körüli trendek megváltozására.

„A labdarúgás vonzó lehetőségnek bizonyul a nemzetközi befektetők egyre növekvő csoportja számára. A legnagyobb európai bajnokságokban 2021-ben tizenöt klub-befektetés történt, ami több, mint 2019-ben és 2020-ban együttvéve. A befektetések túlnyomó többségét (87%) nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyek és magántőkealapok hajtották végre, a befektetések több mint kétharmada pedig az Egyesült Államokból érkezett” – emelte ki Pósfay László, a Deloitte sporttanácsadási üzletágának igazgatója.

A többklubos tulajdonlás (MCO – Multi-Club Ownership) is egyre népszerűbb, jelenleg több mint 70 MCO-t tartanak számon, ami több mint kétszerese az öt évvel ezelőtti számnak (28). A Premier League 20 klubjából kilenc működik MCO-modellben. Az MCO-rendszerben egy cég rendelkezik nagy mennyiségű, befolyással bíró részesedéssel egyszerre kettő vagy több klubban. A többklubos modell lényege a játékosok fejlesztése és áramlása a sztárcsapat (pl. Manchester City) és a többi tulajdonolt csapat között.

A növekvő televíziós nézettség és jegyeladások miatt a női labdarúgás piaca is egyre több befektetőt és szponzort vonz. A 2022-es női Eb döntőjét például 87 192 néző izgulhatta végig a Wembley-ben, ahol a házigazda angolok hosszabbításban győzték le a németeket. Ráadásul a helyszínre kilátogató szurkolók mellett a BBC-n 17,4 millióan követték figyelemmel az Eb-döntőt – áll a Deloitte jelentésében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik