Freestyle foci: Szász Kitti labdás szaltóját a vb-re tartogatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.23. 14:33
Nagy dobásra, egészen pontosan egy különleges nagy ugrás bemutatására készül Szász Kitti, a freestyle foci női világelsője, aki a tavalyi esztendőt a Budapesten kivívott Európa-bajnoki győzelmével zárta. Néhány héttel ezelőtt kezdett hozzá a „dekázás" közben labdával végrehajtott szaltó betanulásához, amelyet női vetélytársai közül eddig még senki sem épített a gyakorlatába. Az akrobatikus mozdulat, illetve kombináció elsajátítása közben szakavatott segítőtársa is akad, mégpedig Arató Orsolya testnevelő tanár, a Postás tornaedzője személyében. A rávezető gyakorlatok sulykolása közben – a szivacsgödör biztonságát kihasználva – olykor már nekibátorkodik az ugrás végrehajtásának is.

„Megfogadtam, hogy a női mezőnyben egyedülállónak számító labdás szaltót először az idei brazíliai világbajnokságunkon mutatom be, addig akkor sem csábulok el, ha a végrehajtás már korábban is tökéletes lesz. A kísértés várhatóan akkor lesz a legerősebb, amikor három hónappal a freestyle idei csúcseseménye előtt – ugyancsak Brazíliában – a labdarúgó-vb mérkőzései előtt és után, sőt, valószínűleg a szünetekben is bemutatót fogok tartani. A meghívást a tavalyi tokiói világbajnoki győzelmemnek és a sportágunk legnagyobb eseményeit névadóként támogató Red Bullnak köszönhetem" – nyilatkozta a Telekom Sporthír Szolgálatnak Szász Kitti, nem sokkal az után, hogy az egri Eszterházy Károly Főiskolán – sikeres sportpszichológia-vizsgájának köszönhetően – tanulmányainak harmadik félévi feladatait is teljesítette. Szász Kitti, nem sokkal az után, hogy az egri Eszterházy Károly Főiskolán – sikeres sportpszichológia-vizsgájának köszönhetően – tanulmányainak harmadik félévi feladatait is teljesítette.

Szász Kitti az elmúlt három év leforgása alatt bejárta a világot, focitudásával sok hívet szerzett magának Algériában, Azerbajdzsánban, Brazíliában, Japánban, tucatnál is több európai országban, és persze idehaza is. Három éve áprilisban a madridi Santiago Bernabéu Stadionban 80 ezren csodálták meg a „szabadstílusú" foci bemutatóját.

„Álmomban sem hittem volna, hogy egyszer a labdarúgás szentélyeiben szórakoztathatom a vendégeket és a kivetítőknek köszönhetően az egész nézőközönséget. Hasonló élmény és kihívás vár rám idén júniusban a foci-vb-n, ahol valószínűleg én leszek az egyedüli magyar szereplő. A bemutatók szervezője eddig nem sokat mondott el nekem a fellépések részleteiről, csupán annyit tudok, hogy két vagy három mérkőzésen számítanak rám. Különleges koreográfiára lesz szükség, hiszen ilyenkor ellenfél nélkül kell kihoznom magamból a lehető legjobbat. Feltehetően a versenygyakorlatom is tetszene, de a sportág olyan Mekkájában, mint amilyen például a Maracana, másra és többre lesz szükség: igazi freestyle show-ra. Úgyhogy lesz ezzel egy »kis« munkám. Annyira fontos számomra a két brazíliai szereplés, hogy idén még a meghívásos belgiumi versenyről is lemondok. A népligeti FTC-csarnokban mindennapi gyakorlással a két világbajnokságra összpontosítok, a sajátomra és a labdarúgók világbajnokságára, ahol sajnos magyar focistáknak nem szurkolhatok" – mondta befejezésül Szász Kitti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik