Franciaország: Anelka pert vesztett a L'Équipe-pel szemben a Domenech-ügyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.02. 07:22
Nicolas Anelka, a francia labdarúgó-válogatott volt csatára elvesztette azt a pert, amelyet rágalmazásért indított a L'Équipe című sportlap ellen. A Chelsea játékosa 150 ezer eurót és helyreigazítást követelt az újságtól.

A L'Équipe tavaly júniusban az elsők között számolt be a dél-afrikai világbajnokságon szerepelt nemzeti együttes botrányáról. Az első momentuma ennek az volt, hogy a Mexikó elleni mérkőzés szünetében Anelka trágár szavakat mondott a szövetségi kapitánynak, Raymond Domenechnek. Az újság másnap címlapon hozta az ominózus mondatot, a támadót pedig hazaküldték a tornáról, majd a történteket még további botrányok követték.

A 32 éves Anelka ugyanakkor azt állította: nem úgy fejezte ki magát, ahogy azt a L'Équipe idézte, és a kártérítés mellett egy címlapos helyreigazítást is követelt a laptól.

A bíróság pénteken elutasította a keresetet, mondván: bár vita alakult ki azzal kapcsolatban, pontosan mi is hangzott el, az biztos, hogy a szavak sértőek voltak.

A vb után a futballistát 18 mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a francia szövetség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik