FIFPro: limitálnák a szerda-szombat ritmusban lejátszható meccsek számát

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.05. 16:43
null
Bruno Fernandes példájával szemléltették a terv fontosságát (Fotó: AFP)
A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) új javaslattal készül a futballisták egészségi állapotának megőrzése érdekében. A testület nyáron megválasztott vezetője, Maheta Molango több szakértővel együtt azt javasolja, ha egy játékos zsinórban öt meccsen is pályára lép úgy, hogy azok között egyszer sem telik el öt napnál több, úgy a hatodik találkozót kötelezően ki kelljen hagynia.

 

A Maheta Molango mellett a FIFPro főtitkára, Jonas Baer-Hoffmann, valamint a korábban az Arsenal-játékosok erőnlétéért felelős szakember, Darren Burgess által előkészített tervről a The Athletic számolt be. Ebben azt írják a több mint 65 ezer hivatásos labdarúgót soraiban tudó szervezet terve az, hogy racionalizálják a jelenleg is túlzsúfolt versenynaptárt, amennyiben ez nem jön össze, úgy az egy-egy játékos által maximum lejátszható mérkőzések számához nyúlnának hozzá.

A javaslat lényege, hogy a FIFPro szakemberei szerint egy futballmeccs utáni teljes regeneráció öt napot vesz igénybe. Amennyiben a sorozatterhelés miatt ezt az öt napot nem tudják kivárni a játékosok, úgy az újabb és újabb mérkőzésekkel egyre nő a sérülés kockázata. A játékos-szakszervezet szerint a „kritikus pont” a szerda-szombat ritmusban lejátszott ötödik meccs után jön el. Éppen emiatt arra köteleznék a klubokat (és a játékosokat), hogy ha egy futballista öt egymást öt napon belül követő mérkőzésen lép pályára, úgy a hatodikat „ülje ki” – sem a kezdőbe, sem a kispadra nem nevezhetné őt az edzője.

A The Athletic Bruno Fernandes példáján mutatja be a kérdés életszerűségét: a Man. United portugál középpályása 72 klub és válogatott meccsen lépett pályára az előző idényben, 2020 novembere és 2021 áprilisa közt 55-ből 42 olyan meccs volt, amely a „kritikus időszakba” esett.

A FIFPro egyéb tervekkel is előállt, például szeretnének az idények közben is kisebb-nagyobb, köztük legalább egy 28 napos leállást beiktatni. Szintén limitálnák a klub- és vállogatottbeli kötelezettségek miatt megtehető utazásmennyiséget is – itt 100 ezer kilométer/idény lehet az esetleges limit.

A The Athletic cikke azzal zárul, a szervezetnél biztosak abban, hogy komoly ellenállásba ütközhetnek terveikkel, ugyanakkor abban bíznak, ha más nem, legalább egy értelmes vita kibontakozik a játékosok túlterheltségének kérdésében.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik