FIFA: Félnek a változástól a kétévenkénti vb-t ellenzők – Infantino

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 11:39
null
Infantino nagyon szeretné a kétévenkénti vb-t (Fotó: Getty Images)
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint félnek a változástól azok, akik ellenzik a kétévenkénti világbajnoki rendezést.

 

A svájci-olasz sportvezető meglátása szerint a leghangosabb tiltakozók – az európai és a dél-amerikai kontinentális és országos szövetségek – féltik a helyüket a sportágban, ezért nem támogatják a tervét.

„Akik ellenzik, azok most a sportág csúcsán vannak. Ez a világ minden részén és minden ágazatában így van, hogy a fent lévők nem akarnak változást, hiszen nekik nem érdekük” – jelentette ki Infantino az afrikai konföderáció kairói kongresszusán, ahol pénteken (ma) a kontinens szövetségei várhatóan támogatásukról biztosítják majd a sportvezetőt a kétévenkénti vb-rendezéssel kapcsolatban.

„Félnek, hogy ha változás lesz, az veszélyeztetni fogja a vezető helyüket” – tette hozzá a FIFA elnöke. Kiemelte, a két konföderáció eddig elért eredményeiért dicséret jár, mert mindenki számára követendő példát jelentenek, ugyanakkor „nem zárhatják be az ajtót” a többiek előtt, akiknek „reményt kell adniuk”.

„Több lehetőséget kell biztosítanunk a változásra, arra, hogy akár az afrikai futball is csillogjon a labdarúgás legnagyobb színpadán” – fogalmazott a sportvezető.

A négy helyett kétévenkénti vb-rendezés Gianni Infantino FIFA-elnök forradalmi terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez májusban a szervezet 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie, többeknek viszont éles ellenkezés volt a reakciójuk. Bírálta a tervet az európai (UEFA) és a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetség is, továbbá az ezekben a térségekben lévő klubok, játékosok és szurkolói csoportosulások. A magyar szövetség jelezte, hogy az UEFA-t támogatja a vb-rendezéssel kapcsolatban. Legutóbb a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is hangot adott aggodalmának.

A FIFA december 20-án tanácskozást rendez a témában. A 2026-os vb-t 32 csapat helyett már 48 válogatott részvételével rendezik meg Kanadában, Mexikóban és az Egyesült Államokban.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik