FIFA: egy évre eltiltották a német szövetség korábbi elnökét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 18:34
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága egy évre eltiltotta minden sportággal kapcsolatos tevékenységtől Wolfgang Niersbachot, a szervezet vezető testületének német tagját.

A 65 éves sportvezetőt azért büntették meg, mert – a vizsgálat megállapítása szerint – a 2006-os németországi világbajnokság helyszínkijelölési folyamata során tudott bizonyos szabálytalanságokról, de nem jelentette azokat. A mostani eljárás során a nyomozati testület kétéves felfüggesztést terjesztett elő, de az etikai bizottság bírói kamarája végül egy esztendőre tiltotta el.

Niersbach a német szövetséget (DFB) és a FIFA-t is érintő korrupciós botrány miatt tavaly novemberben lemondott a DFB elnöki posztjáról, de az európai szövetségben (UEFA) és a FIFA-ban megtartotta funkcióit, utóbbiban a vezetőtestület tagja.

A FIFA hétfői közleménye leszögezi, hogy Niersbach – aki a németországi világbajnokság szervezőbizottságának alelnökeként dolgozott – nem volt részese a vesztegetésnek, de tudomása volt róla és nem értesítette időben az etikai bizottságot.

A vesztegetési ügy tavaly októberben robbant ki, amikor a Spiegel című német lap arról írt, hogy a németek szavazatokat vásároltak a 2006-os torna helyszínének 2000-es kijelölése előtt, a 24 tagú végrehajtó testületből négy ázsiai tag pénzt kapott tőlük. Az újság szerint a németek Robert Louis-Dreyfus – az adidas 2009-ben elhunyt vezérigazgatója – segítségével „feketekasszát” hoztak létre, és a cégvezető kölcsönözte a pénzt.

A Spiegel azt írta, Franz Beckenbauer, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, valamint Niersbach, a DFB akkori alelnöke is tudott a megvesztegetésről, a pénzt (6,7 millió eurót) pedig 2005-ben a FIFA-n keresztül juttatták vissza Louis-Dreyfusnak. Niersbach, Beckenbauer és a DFB is határozottan visszautasította, alaptalannak nevezte a Spiegel által írtakat, kijelentve, hogy az újság nem tudja bizonyítani állításait.

A tíz évvel ezelőtti világbajnoksággal összefüggésben a német ügyészség és adóhatóság, valamint a svájci szövetségi ügyészség is vizsgálatot folytat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik