FIFA: az elnökjelölt jordán herceg összefogna a terrorizmus ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.17. 14:52
Ali bin al-Husszein jordániai herceg, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki tisztére pályázók egyike arra szólította fel a futballvezetőket, hogy közösen vegyék fel a harcot a szélsőséges irányzatokkal és a terrorizmussal szemben.

A FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja a pénteki párizsi véres merényletek után fordult a világszövetség tagszervezeteihez azzal, hogy csatlakozzanak hozzá, és „a futballcsaládunkon belüli komoly párbeszéd útján érjünk célt” – fogalmazott keddi levelében.

Ali, aki a Jordániai Labdarúgó-szövetség elnöke, hangoztatta, hogy véleménye szerint a közös fellépéshez a futballon és általában a sporton keresztül meg kell nyerni a fiatalságot is. Egyszersmind dicsérte a szurkolókat, „akik az élet és a futball szeretetével szállnak szembe a terroristákkal”. A herceg kitért rá, hogy több barátját veszítette el tíz esztendeje, amikor öngyilkos merénylők robbantottak három ammáni hotelben.

Rajta kívül még négyen pályáznak a korrupciós botránnyal sújtott FIFA elnöki posztjára. A választást február 26-án tartják Zürichben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik