FFT: övön aluli ütés a magyar futballnak: Marseille 2.0

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.26. 16:53
Nemzeti futballnagylétünk 1969-ben Marseille-ben szenvedte el az első gyilkos csapást, de három évvel később még négyes döntőt játszottunk az Európa-bajnokságon. Ehhez képest az 1974-es vb amúgy veretlenül megvívott selejtezője, no meg az, hogy egymás után a második vb-ről is lemaradunk, övön aluli ütéssel ért fel.

 

A 16 csapatos 1974-es világbajnokság előtt nem állt megoldhatatlan feladat előtt labdarúgásunk. Eleve az első kalapból sorsoltak minket végül Ausztria, Svédország és Málta mellé. A győztes utazhatott 1974 nyarán Nyugat-Németországba.

A képlet az utolsó csoportmeccs előtt egyszerű volt: ha a Népstadionban legyőzzük a svédeket, megyünk a vb-re, ha nem, nem. A sorsdöntő selejtezőn a magyar futballt 1969 óta uraló Újpesti Dózsa mindössze három játékossal képviselte magát – közülük is az újonc Tóth András volt az egyik –, Illovszky Rudolf kapitány pedig szinte patikamérlegen osztotta el a lilák mellett a Fradi, a Honvéd és a Vasas képviselői között a kezdő tizenegy helyeit.

De a kapuba életében először (és utoljára) 29 évesen beállított Bicskei Bertalan még véletlenül sem képviselte a rutint, a vasasos Török Péter 22, Tóth és Kozma Mihály 23, az egyedüli kakukktojásként a fővárosiak közé bekerülő, már olimpiai ezüstérmes fehérvári Kovács József 24, Vidáts Csaba és Bálint László mindössze 25 éves volt.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik