FFT: megnyerhetetlen háború – klub vagy haza?

Vágólapra másolva!
2020.08.25. 15:52
Az 1981-es FA-kupa-győzelem után Ricky Villa volt a Tottenham új üdvöskéje, 1982-ben viszont a Falkland-szigeteki háború miatt megrekedt két ellenséges nemzet között. Végül mégis ünnepelt hős lett.

Hét héttel az FA-kupa-döntő előtt, 1982. április 2-án az Argentínát 1976 óta a hadsereg segítségével irányító Isabel Perón lerohanta a Falkland-szigeteket, Nagy-Britannia csaknem 1800 lakosú dél-atlanti gyarmatát. Huszonnégy órával később Nagy-Britannia és Argentína már hadban állt egymással.

Az argentin Ricky Villa lett a kulcsembere 1982 májusára annak a Tottenhamnek, amelyik az angol első osztály negyedik helyén végzett, eljutott az FA-kupa és a Ligakupa döntőjéig, és épp, hogy csak kikapott a Barcelonától a Kupagyőztesek Európa-kupája elődöntőjében: joggal lehetett volna büszke arra, amit elért. Mégis a sajtó kereszttüzébe került: hiába határolódott el a politikától, politikai célzattal próbálták felhasználni a nevét.

Jó barátja, Ardiles (a mai napig úgy köszönnek Villának, hogy „És, hol van Ossie?”) már rég elhagyta az országot. Ahogy az argentin partok mentén fokozódott a feszültség, a Spursnek az FA-kupa elődöntőjében aratott 2–0-s győzelme után Ardiles visszatért Argentínába, hogy a válogatottal eddzen, a Leicester szurkolói ugyanis hangosan kifütyülték őt. „Életem egyik legszörnyűbb pillanata volt látni, ahogy két szeretett országom egymás torkának esik” – magyarázta később lapunknak.

A teljes történetet elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik