FFT: eljött az idő, hogy Kane lerohanja a földkerekséget

Vágólapra másolva!
2018.06.14. 15:58
null
Harry Kane-ben bízik Anglia (Fotó: AFP)
Anglia minden reménye Harry Kane-ben van. A Spurs éltetett csatára természetesen már alig várja, hogy belekezdhessen élete első világbajnokságába. A Bajnokok Ligájában eleget bizonyított, és most világuralomra tör.

Amikor Harry Kane március 12-én, hétfőn bekapcsolta a tévét, valószínűleg azt hitte, déja vut él át. A Sky Sports Newson másról sem beszéltek, csak a Spurs csatárának bokájáról, és hogy meddig vonja ki őt a forgalomból a sérülés.

„Visszatér még ebben az idényben? Ki kell hagynia a vébét?"

Az előző napon a Tottenham győztes talizmánja a Bournemouth kapusával, Asmir Begoviccsal ütközött, és megsérült a bokája. Bár folytatta a játékot, később kénytelen volt lesántikálni a pályáról. A menedzser Mauricio Pochettino nem először esett kétségbe. Az elmúlt másfél évben ez volt Kane harmadik bokasérülése, ami 2016-ban hét hét, 2017-ben pedig öt hét kényszerpihenőt jelentett.

Még le sem lohadt a dagadás Kane lábán, a brit tudósok máris éleslátó diagnózissal álltak elő. „Kane kihagyja a világbajnokságot a sérülése miatt" – jelentette ki a The Guardian. „Harry Kane-en már csak Uri Geller segíthet" – tette hozzá a The Sun bulvárlap.

De felesleges volt aggódni vagy kanálhajlítgatót hívni, Kane a Spurs következő Premier League-meccsén már készen állt a harcra. Meg is verték a Chelsea-t 3–1-re, ami a Tottenham első győzelmét jelentette a Stamford Bridge-en az elmúlt huszonnyolc évben.

Akkor mit volt mindenki úgy oda?

„Én egy percig sem aggódtam – mondja a megingathatatlan csatár, ahogy a rá jellemző ráérősséggel beszélgetni kezd velünk a csendes észak-londoni fotóstúdióban. – Nem ez volt az első ilyen sérülésem, úgyhogy már tudtam, nagyjából meddig tart felépülnöm. Szerencsére ezúttal gyorsabban is ment, mint vártam. Amint elmúlt a duzzanat, máris jobban éreztem magam.”

„Jómagam mindig is nyugodt típus voltam. Fura volt a nagy médiafelhajtás – idézi fel kuncogva azt a két hetet, amíg egy egész nemzet keresgélte a Google-on a bokaszalag-sérülés átlagos felépülési idejét, épp, ahogy tizenhat éve ez a nemzet mindent tudni akart a lábközépcsontról. – Emlékszem, mekkora volt a pánik, amikor David Beckham megsérült a 2002-es vébé előtt. Fura volt ugyanabban a helyzetben találni magam."

Kane természetesen a 2002 áprilisában történtekről beszél. Az akkori válogatott kapitánya a lábközépcsontját törte a Deportivo ellen vívott heves Bajnokok Ligája-ütközetben, ami kétségessé tette az útját a Japánban és Dél-Koreában tartott világbajnokságra.

Egymaga rugdalta el a nemzeti együttest a negyeddöntőig, miután hősies győzelmet aratott a selejtezőben a görögök ellen. Beckham nemzeti hős volt. Elképzelhetetlen lett volna a csapat nélküle. Az egész ország megszállottja lett a sérült lábközépcsontnak. Az egyik bulvárlap címoldalon közölte a United sztárjának sérült lábfejéről készült röntgenképet, s arra biztatta az olvasókat, hogy délben helyezzék kezüket a képre, és imádkozzanak együtt a válogatott reménységének gyors felépüléséért...

A Harry Kane-ről szóló exkluzív riport teljes terjedelmében elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik