Eb 2020: minden házigazda beadta rendezési elképzeléseit

Vágólapra másolva!
2021.04.06. 14:54
null
Az UEFA tornaigazgatója örül a pozitív visszajelzéseknek (Fotó: Getty Images)
Címkék
Mind a 12 házigazda város – köztük Budapest – beadta rendezési elképzeléseit a nyári labdarúgó Európa-bajnokságra – jelentette az MTI.

„Április hetedike volt a határidő, örvendetes, hogy minden érintettől pozitív visszajelzés érkezett” – közölte Martin Kallen, az európai szövetség (UEFA) tornaigazgatója, aki azt azonban nem árulta el, hogy az egyes helyszínek mennyi nézővel számolnak.

„Annyit mondhatok, nagy különbségek vannak abban a tekintetben, hogy az egyes rendezők mennyire akarják kihasználni a stadionkapacitásukat” – fogalmazott a szakember.

Az UEFA a hírek szerint négy modellt vázolt fel a házigazdáknak a zárt kapus lebonyolítástól a telt házig. Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke ugyanakkor a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy csak az a város maradhat rendező, amely garantálja bizonyos számú néző beengedését a stadionba. A dpa német hírügynökség úgy tudja, hogy a házigazdáknak április 28-ig még lesz lehetőségük módosítani a koncepciójukat, amennyiben a koronavírus-helyzet ezt szükségessé teszi.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter március 25-én, online sajtótájékoztatón azt mondta: a labdarúgó Eb magyarországi mérkőzésein azok vehetnek részt, akiket beoltottak, és mivel az a terv, hogy május végéig mindenki kaphat oltást, aki kéri, remélhetőleg „júniusra már magunk mögött hagyjuk” ezt az időszakot.

A tavalyról egy évvel elhalasztott Eb-t június 11. és július 11. között rendezik. A nyitó mérkőzésre Rómában, a döntőre Londonban kerül sor. A budapesti Puskás Arénában a tervek szerint három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek. A mieink csoportellenfelei a portugálok, a franciák és a németek.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik