Egyedülálló módszerrel képzi a fiatalokat Miamiban az egykori NB I-es labdarúgó

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 15:08
null
Saját cég, korosztályos válogatott ügyfelek: Cséke György miami futballvállalkozása sikertörténet
NB I-es labdarúgó volt, karrierje befejezése után megjárta a poklot, 39 éves korára viszont elismert egyéni képzésekért felelős szakember lett a tengerentúlon. Cséke György Miamiban éli hétköznapjait és fejleszti a fiatalokat – egyedülálló módszerrel.

 

Nyíregyháza örök szerelem. Az egykori labdarúgó Cséke György az északkelet-magyarországi megyeszékhelyen született, és kis túlzással a városi stadionban nőtt fel, hiszen édesapja, idősebb Cséke György a helyi „Szpari” jobbhátvédjeként futballozott. Az akkori élvonalbeli és másodosztályú csapatok nevét kívülről fújta, és nem tréfa, a Népsportból tanult meg olvasni.

„Gyerekként édesapám volt a mindenem  – emlékezett Cséke György, akit Miamiban értünk utol. – Mindennap kint voltam a pályán, s az akkori NB II-es együttes játékosait istenként tiszteltem. Reggelente újságvásárlással kezdtük a napot, a bódéig sem értem fel, de a játékosok neveit már össze tudtam rakni a betűkből. Nem vicc, így tanultam meg olvasni. Édesapámat idén májusban vesztettük el, a halála nagyon megviselt, még csak hatvanöt esztendős volt…”

Cséke György gyerekfejjel a Spartacus-szurkolók között szocializálódott, az idegenbeli mérkőzésekre is velük utazott, nem véletlen, hogy később, amikor bemutatkozott a felnőttcsapatban, a drukkerek egyik kedvence lett. Emlékezetes, amikor a nyíregyházi ultrák 2007-ben a Diósgyőr elleni bajnokin egy hatalmas transzparenst feszítettek ki a lelátón a következő felirattal: „Majmokat az állatkertbe, Cséke Gyurit a kezdőbe”.


A Nyíregyházán, Bőcsön, a Budapest Honvédban és Cigándon is futballozó korábbi védő magyarországi karrierje vége felé megcsömörlött a sportágtól, volt, ahol tíz hónapig nem kapott fizetést. Padlóra került, akadt időszak, amikor már labdát sem akart látni. Szenvedélybeteg lett, teljesen kiégett.

„Ez is én vagyok! Azért is mondom most ezt el, mert ha három embernek felnyitom a szemét, már megérte a problémáról beszélni. Nagyon mélyen voltam, rossz döntések sorát hoztam.”

Eleinte hallani sem akart az edzősködésről, de ma már boldog, hogy hallgatott nővére tanácsára
Eleinte hallani sem akart az edzősködésről, de ma már boldog, hogy hallgatott nővére tanácsára


Új életet akart kezdeni, így hát fogta magát, és elindult az Egyesült Államokba. A Fort Lauderdale Strikers nevű klubhoz vezetett az útja, ahhoz a csapathoz, amelyben korábban George Best és Gerd Müller is játszott, majd két idényt húzott le a harmadik ligás Storm FC Fort Lauderdale-nél.

„Úgy voltam vele, hajrá, hódítsuk meg Amerikát. Az más kérdés, hogy arról fogalmam sem volt, hogyan. A futballkarrierem befejezése után eleinte építkezéseken dolgoztam, hajnalban és délelőtt téglát pakoltam, délután pedig bérkiegészítésként autókat parkoltam. Később palackozott borokat terítettem szét egész Floridában, napi több száz kilométert vezettem. Volt olyan, hogy hosszú nadrágban és bakancsban álltam Miami központjában a negyven Celsius-fokban, és azt kérdeztem magamtól: »Gyuri, mit csinálsz itt?!« Később a nővérem, Annamária vetette fel – akinek nagyon sokat köszönhetek –, miért nem térek vissza a futballhoz?! Abban nőttem fel, ahhoz értek. Pedig eleinte hallani sem akartam róla.”


Testvére unszolására végül megírta az önéletrajzát, három héttel később pedig jött az első ügyfél – egy 14 éves kislány. Cséke György egyéni edzéseket tartott neki, eleinte egyetlen labdával és néhány bójával.

„Azt hittem, a kislány soha többé nem tér vissza, erre a szülei szóltak, hogy a lányuk imádta az edzésemet, mostantól hetente háromszor jönne. Két hét után jött egy hatéves kisfiú, az év végére pedig már tizenöt gyereket edzettem. Később felkeresett egy idősebb figura is, a tréningekért cserébe olyan összegű csekket nyomott a kezembe, hogy elsőre el sem mertem venni. Első alkalommal még nem tudott kétszer egymás után a labdához érni, két hónap múlva már ötvenet dekázott.”


Cséke György onnantól elmélyült az egyéni edzések módszertanában, 2018-ban pedig céget alapított, és saját – négytagú – edzői csapattal dolgozik. Ma már ott tartanak, hogy maguk választhatják ki, kikkel, milyen képességű fiatalokkal dolgoznak együtt, és ügyfelük több korosztályos válogatott is.

„Három műfüves és kilenc füves pálya áll a rendelkezésünkre, pálmafákkal körülvéve. Reggel hétkor már a pályán vagyunk. Hat magyar játékosunk van, itt bontogatják a szárnyaikat, és örömmel mondhatom, mind a hatan büszke magyarok. Nálam az edzés szent és sérthetetlen, a pályán nincs különbség a tanítványok között. Nem számít, ki honnan jött, milyen a bőrszíne, ki hogyan áll anyagilag… Nálam munka van, semmi más. A hozzánk érkező játékosok először mozgásmintaszűrésen, különböző elemzéseken és kondicionális állapotfelmérésen esnek át, ezeket a kollégáim végzik el. Utána kerülnek csak hozzám, és én egy labdás edzésen feltérképezem, milyen alaptechnikai szinten vannak. A kapott kép alapján kezdjük el a közös munkát, a játékosok egyéni fejlesztését. felkészült stábbal dolgozom együtt, nemcsak szakmailag, emberileg is fontos, kik vesznek körül. A kemény, szisztematikus, profi munka meghozza az eredményt, ez egyfajta üzenet is a mai fiataloknak.”


Cséke György csapata az amerikai MLS Next akadémia 16 éves korosztályával is együttműködik, és olyan rendszert alkottak meg, amely nemcsak a testi felkészítésen alapszik, hanem a mentális felkészítésre, a regenerálódásra és étkezésre is odafigyel.

 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. augusztus 27-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik