Edzősors: Óriási dolog ez a magyar futballnak – Szabics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.15. 18:09
Mint ismert, Szabics Imre, az osztrák labdarúgó-válogatott új pályaedzője győzelemmel mutatkozott be a sógorok kispadján. A meccset követően az Indexnek elmondta, gyorsan egymásra hangolódott a csapat és az új vezetőség, örül annak, hogy az osztrák válogatottnál van, és azt tanácsolja, hogy mindenki osztozzon a büszkeségében, mert ez óriási dolog a magyar futballnak, és egyszer még lehet, hogy ez a tapasztalat hasznot hoz a magyar labdarúgásnak.

„Egy vállalat vezetésénél, de akár csak akkor, amikor új osztályfőnök érkezik, nagyon fontos a megfelelő belépő. Gyorsan egymásra hangolódtunk – mondta a bemutatkozásról Szabics Imre az Indexnek.Franco elmondta, jó csapatot örökölt, és képesek vagyunk még előrébb lépni. Kicsit karikásak a szemeim, mert mindennap elég sokat dolgozunk, és keveset aludtunk. Szerencsére ismertek, nem kellett bemutatkoznom, névjegykártyát átnyújtanom. Volt, akivel még együtt futballoztam, van, aki már fiatalabb nálam, de a Stuttgartban vagy a Grazban eltöltött évek nem múltak el nyomtalanul. Nem volt vihar a csapat átvételekor, és ennek így kell lennie. Arnautovic, aki, hogy is mondjam szépen, nem könnyű jellem, a nyakamba ugrott a meccs után, engem már ezek az élmények éltetnek. Nem alakult rosszul az este, a tekintélyünknek, a hitelességünknek nagyon jót tett ez a siker.”„Egy vállalat vezetésénél, de akár csak akkor, amikor új osztályfőnök érkezik, nagyon fontos a megfelelő belépő. Gyorsan egymásra hangolódtunk – mondta a bemutatkozásról Szabics Imre az Indexnek.Franco elmondta, jó csapatot örökölt, és képesek vagyunk még előrébb lépni. Kicsit karikásak a szemeim, mert mindennap elég sokat dolgozunk, és keveset aludtunk. Szerencsére ismertek, nem kellett bemutatkoznom, névjegykártyát átnyújtanom. Volt, akivel még együtt futballoztam, van, aki már fiatalabb nálam, de a Stuttgartban vagy a Grazban eltöltött évek nem múltak el nyomtalanul. Nem volt vihar a csapat átvételekor, és ennek így kell lennie. Arnautovic, aki, hogy is mondjam szépen, nem könnyű jellem, a nyakamba ugrott a meccs után, engem már ezek az élmények éltetnek. Nem alakult rosszul az este, a tekintélyünknek, a hitelességünknek nagyon jót tett ez a siker.”

A magyar szakember a Sturmot elhagyva lett az osztrák válogatott pályaedzője, és bár Dárdai Pál és Bernd Storck kapitánykodása alatt párhuzamosan ténykedhetett a magyar válogatottnál és a grazi klubnál, ez utóbbit 2018-tól már nem segítheti. Szabics a lapnak elmondta, biztosan fáj majd a szívük amiatt, hogy félbe kellett hagyni a Strumnál végzett munkát, és érzése szerint elbírtak volna a kettős terheléssel.

A portál arról is faggatta Szabicsot, fájlalja-e, hogy nem a magyar csapatnál nevezték ki.

„Örülök, hogy itt vagyok, nem kell ezt túlgondolni. Büszke vagyok, hogy itt lehetek, és csak azt tudom tanácsolni, hogy mások is örüljenek. Osztozzanak a büszkeségemben, mert egy külföldinek sohasem könnyű az érvényesülése. Óriási dolog ez a magyar futballnak. Így alakult, még nem jött el az ideje az újbóli hazai szerepvállalásomnak. Tele vagyok pozitív energiával, ez nagyon fontos a mai futballban. Elégedett vagyok, de nem megelégedett. Mindennap tanulok itt. Egyszer még lehet, hogy hasznot hoz az én tapasztalatom a magyar futballnak. Majd egyszer.”

A szakember hozzátette, korábbi csapattársa, majd edzője, aztán grazi és most már az osztrák válogatottnál lévő felettese, Foda hozza a döntéseket, de kikéri az ő véleményét is, mert kíváncsi a meglátásaira. Szabics emellett végzi a pro licences edzőképzest Magyarországon, az egyik gyakorláson megsérült, és elmondása szerint majd ha lesz egy kis pihenője, akkor rendbe rakják a porcot a térdében. De addig még van meccse a Sturmmal, vasárnap például a listavezető együttes az egy ponttal mögötte lévő Salzburg vendége lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik