Eb 2020: befejezték a Puskás-stadion térszkennelését - videó

Vágólapra másolva!
2014.09.23. 11:59
Befejeződött a Puskás Ferenc Stadion lézeres térszkennelése. A tervezők ezzel fontos információkat kaptak a létesítmény bontásához és átépítéséhez.

A különleges eljárás segítségével láthatóvá vált a pilonok, a lelátó, a toronyépület és a küzdőtér virtuális pontfelhő modellje, valamint látványképek és 3D animációs filmek is készültek. A szkennelt állomány az épület részleges bontásához és átépítéséhez is alapvető információkkal szolgál, és természetesen az utókor számára is dokumentálja a Puskás Ferenc Stadion jelenlegi állapotát. A lézeres térszkennelést a Középülettervező Zrt. alvállalkozójaként a Humansoft Kft. végezte el – olvasható a Nemzeti Sportközpontok közleményében.

„Nyáron bemutattuk a látványterveket és a munka azóta is feszített tempóban halad, hamarosan az úgynevezett engedélyes tervek is elkészülnek. Közben folyamatosan egyeztetünk az európai szövetség szakértőivel, hogy valóban minden igényt kielégítsen az új Puskás Ferenc Stadion. Biztos vagyok benne, hogy időre készen leszünk, és az új stadionnak egész Európa a csodájára jár majd” – mondta a beruházásért felelős miniszteri biztos. Vígh László azt is hozzátette, hogy hatalmas lökést ad a következő évek munkájához az UEFA múlt pénteki döntése, amelynek értelmében Budapest Európa-bajnoki mérkőzéseket rendezhet 2020-ban.

„Biztos vagyok benne, hogy Budapest és a stadion a stadionban koncepció alapján épülő új aréna tökéletes házigazdája lesz az Európa-bajnokságnak” – nyilatkozta Vígh László.

Több mint stadion – ezzel a mottóval mutatta be nyár közepén a Nemzeti Sportközpontok Magyarország új nemzeti stadionjának terveit. A 68 ezer néző befogadására alkalmas, legmagasabb nemzetközi kategóriába sorolható Puskás Ferenc Stadion ugyanis a labdarúgás mellett több mint 20 olimpiai sportágat szolgál majd ki, emellett nagyszabású koncertek és egyéb kiemelt rendezvények helyszíne lesz.

Felsorolni is nehéz, hogy milyen funkciói lesznek az új arénának: 180 szobás szálloda, konferencia-központ, irodaház, sportmúzeum, diagnosztikai labor, üzletek, éttermek, mélygarázs, panoráma futópálya, konditerem és még saját rendőrőrs is lesz benne.

A korábban ismertetett menetrend szerint 2014 végére készülnek el a stadion kiviteli tervei, 2015-ben lezárul a közbeszerzési eljárás, majd megkezdődik az építkezés. A beruházás befejezése és a stadion átadása 2018-ban várható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik