Dunaszerdahely: a hely, ahonnan a Nélküled útjára indult

Vágólapra másolva!
2020.07.01. 19:03
null
A Turul bárnak speciális szerep jutott a klub életében (Fotó: Török Attila)
Dunaszerdahelyen több vendéglátó egység is található, ahová a DAC-szurkolók szívesen térnek be csapatuk mérkőzése előtt, de a Turul bárnak speciális szerep jutott a klub életében. A 2009-ben nyitott helyen található ugyanis az a jelenleg is működő zenegép, ahonnan az Ismerős Arcok együttes Nélküled című dala hódító útjára indult és az évek alatt a klub himnuszává vált.

„A zeneszám már régebb óta benne volt a gépben, sokan ismerték és szerették – meséli Bödők Boglárka, a Turul bár üzletvezetője. – Egyszer felvetődött az ötlet, hogy akár a mérkőzésen is énekelhetnék, így a klubnál bemondóként dolgozó Bíró Tamás bevitte a stadionba, lejátszotta valamelyik összecsapás előtt. Mivel nagyon jó fogadtatást kapott, mindenkinek egyből megtetszett, beépítették a repertoárba. A dalszöveget szórólapon osztották szét, hogy a szurkolók minél hamarabb megtanulják, minden széken rajta volt. Ahogy nőtt a dal népszerűsége, a vezetőséggel is meg lett beszélve, hogy minden mérkőzés előtt lejátsszák.”

(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)

A bár nem csak ebből a szempontból tölt be fontos szerepet a DAC-drukkerek életében. Amellett, hogy az Yellow Blue Supporters (YBS) szurkolói csoport törzshelyének számít, és a dolgozók sok Magyarországról érkező szurkolónak is segítenek jegyhez jutni, bármilyen futballfanatikus találhat magának itt érdekességeket.

A falakat mindenhol sálak, mezek, kapuskesztyűk és egyéb ereklyék díszítik, központban a sárga-kék klubbal és a magyar válogatottal. Aki pedig nem fér be a lelátóra vagy csak jobban élvezi a bár hangulatát, a helyszíni kivetítőn is követheti a dunaszerdahelyiek összecsapásait.

(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ
20.00:
FC DAC 1904 (Dunaszerdahely)–Slovan Bratislava (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A „NÉLKÜLED” EGY DAC–SLOVAN MÉRKŐZÉS ELŐTT

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik