Dopping: négy hónapig nem tesztelhet a katari labor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.15. 12:54
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) négy hónapra felfüggesztette a dohai doppinglabor vizsgálati engedélyét.

A döntés oka, hogy a közel-keleti laboratórium nem felel meg a WADA legfrissebb, szigorított előírásainak.

„Nem arról van szó, hogy csaltak volna, egyszerűen csak egy eljárási hiba jelenti a gondot, amit viszont ki kell javítaniuk. Ez a négy hónapos időszak elég lesz arra, hogy megtegyék a szükséges lépéseket, és újrateszteljék az elmúlt időszakban levett mintákat” – mondta a WADA vezérigazgató-helyettese, Rob Koehler Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) közgyűlésén.

A büntetés november 7. óta van érvényben, azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy egészen pontosan milyen hiányosságokat találtak a katariaknál, akiknek a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) 21 napjuk van fellebbezni a határozat ellen.

Amennyiben a dohai labor március 6. előtt átmegy a WADA ellenőrzésén, korábban is visszakaphatja a működési engedélyét. Ha viszont addig sem sikerül megfelelnie az elvárásoknak, további két hónappal meghosszabbodhat a felfüggesztés időtartama.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik