DAC: Kevés az egy pont, jobban játszottunk – Schäfer

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.10.26. 14:08
null
Schäfer András szerint kevés az egy pont (Fotó: dac1904.sk)
A Fortuna liga őszi idényének legnagyobb meccse után továbbra is két ponttal vezet a dunaszerdahelyi csapat a pozsonyi együttes előtt.

 

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
11. FORDULÓ

DAC (Dunaszerdahely)–Slovan Bratislava (Pozsony) 1–1

A TALÁLKOZÓRÓL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

„Kevés az egy pont. Jobban játszottunk, rászolgáltunk volna a győzelemre, de sajnos nem lett meg” – mondta aNemzeti Sportnak adunaszerdahelyiek játékosa, Schäfer András.

Érdekes, valószínűleg célzott és sportszerűtlen előjátékot rendezett le atalálkozó előtt aSlovan. Bejelentették, hogy 13 játékosuknál pozitív eredményt hozott akoronavíru teszt. Kérvényezték atalálkozó elhalasztását, de a DAC nem egyezett bele – a pozsonyiak végül alegerősebb csapattal álltak ki, csak a több hete sérült játékosok nem voltak a keretben.

„Egyszer úgy volt, hogy lesz meccs, aztán lehet, hogy nem… Na mindegy, ne is menjünk bele. Igazából úgy játszottunk, mint egy felnőttcsapat. Rendszer volt ajátékunkban, stabilak voltunk hátul. Most így sikerült, csak egy pontot szereztünk. Bízom benne, hogy a következő mérkőzésen jobban szerepelünk majd.”

A21-éves magyar játékos volt atalálkozó egyik legjobbja. Egyszer elöl, máskor hátul tűnt fel, gólt is szerezhetett volna.

„Így utólag, jobb lett volna elesni. De nyilván gólt szeretne lőni az ember. Aszabálytalanság után felálltam, próbáltam eltalálni abal sarkot, de sajnos nem sikerült” – zárta le Schäfer, akinek hiányzott arangadókon megszokott test a test elleni játék, amit nem engedett ajátékvezető.

Szerettük volna megszólítani atalálkozó után a Slovan játékosát, Holman Dávidot is, de apozsonyi klub nem adott engedélyt, hogy amagyar focista nyilatkozzon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik