DAC: Izland ellen is hasonló lesz a légkör – Schäfer

Vágólapra másolva!
2020.11.07. 13:12
null
Lendületes futballal lepi meg ellenfeleit a DAC: Schäfer András (26) a Pohronia ellen is belead majd mindent (Fotó: DAC)
Két hét után lép ismét pályára a Dunaszerdahely, és Schäfer András nem is akar másra gondolni, csak a győzelemre.

 

Különös volt az elmúlt hétvége a Dunaszerdahelyi AC-nek. A Sered elleni bajnoki előtti utolsó edzésre gyülekeztek a játékosok, amikor megtudták, az ellenfélnél nagyon sok a koronavírusos, ezért elmarad a vasárnapi találkozó.

„Az edzői stáb két részre osztotta a csapatot, és magunk között játszottunk – mondta lapunknak Schäfer András, a DAC középpályása. – Tét is volt, a vesztes csapat tortát vett a győztesnek. Én a vesztesek között voltam. A vasárnap este kellemesebb volt, mivel kikapott a Slovan, és így az első helyen maradtunk. Ha megnyerjük a Sered elleni elmaradt meccsünket, ismét ötpontos lesz az előnyünk. Ám most még a legközelebbi, Pohroniével szembeni meccsre összpontosítunk: a tabellán jelenleg utolsó helyen álló együttes ellen kell bizonyítanunk. Mi vagyunk az esélyesek, hiszen a táblázat élén állunk. Idegenbeli meccsein a Pohronie nem állt be védekezni, próbált letámadni. Nehéz csatára van kilátás.”

Annál is inkább, mert a Pohronie elleni találkozón a DAC-ban biztosan nem lép pályára Eric Davis, Cesar Blackman és Andrija Balic, ugyanis pozitív lett a koronavírustesztjük. A két panamai és a horvát labdarúgó tünetmentes, az előírások alapján karanténban vannak.

A magyar középpályás szombaton a huszonötödik tétmeccsén lép pályára a DAC-ban, ám természetesen már foglalkoztatja a november 12-i, Izland elleni válogatott mérkőzés is.

„Ahogy közeledik az Európa-bajnoki pótselejtező, mind gyakrabban gondolok az Izland elleni meccsre. Láthattuk a Fradi BL-összecsapását, hogy milyen fantasztikus hangulatot tud varázsolni a húszezer szurkoló. Izland ellen is hasonló lesz a légkör.”

A Szlovák Labdarúgó-szövetség felügyelő bizottsága csak tíz nappal a DAC–Slovan mérkőzés után foglalkozott a pozsonyi klub elnöke, ifjabb Ivan Kmotrík esetével. A klubvezető az előírásokat megszegve megfelelő edzői licenc nélkül irányította a Slovant a kispadról. A most hozott ítélet megmosolyogtató: kétezer eurós büntetést kapott a Slovan, és Ivan Kmotrík június 30-ig nem léphet be az öltözőbe és a technikai zónába, valamint a kispadra sem ülhet le.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
13. FORDULÓ
17.00:
Dunaszerdahely (DAC)–Pohronie – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik