CR szobrától a korláton csúszásig – ezeken nevettünk 2017-ben!

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2017.12.31. 15:50
Ahogy minden évnek, 2017-nek is voltak szép és fájdalmas pillanatai, mi azonban most inkább egyikkel sem foglalkozunk, nézzük inkább, min nevettünk ebben az esztendőben!

JANUÁRJANUÁR

Január elején rögtön egy instant klasszikussal indítottuk az évet, miután az edző bejelentésénél a drukkerek úgy gondolták, a témához leginkább egy nagy Brazzers-zászló passzolna.

Elvégre miért ne illene a bemutatáshoz a világ talán legnagyobb pornós cége?!

Az év bejelentése… (Fotó: Twitter)
Az év bejelentése… (Fotó: Twitter)

A fenti transzparensnél talán csak a majonézt kanállal evő drukker volt indokolatlanabb az év kezdéseként.

És akkor még mindig hátravolt a hónapban ez a lánykérés…

FEBRUÁR

Jött február, amit Sergio Ramos a tökéletes mezcserével indított: trikóért egy tálca bélszínt. A legjobb üzlet.



És persze az ötödosztályú Sutton United cserekapusáról se feledkezzünk meg, aki szintén egy kis harapnivalóval került a címlapokra.

MÁRCIUS

Márciusban Arjen Robben a durcásságával hozott jó kedvet a Bayern München kispadjához.


És láthattunk még egy csókkamerás felvételt, ami ha megrendezett, ha nem, még mindig nagyon szórakoztató!



És nehéz lenne elfelejteni: ekkor adták át Cristiano Ronaldo szobrát is, amely mindenre hasonlít(ott), csak Cristiano Ronaldóra nem.

A megszólalásig… (Fotó: Twitter)
A megszólalásig… (Fotó: Twitter)

ÁPRILIS

Az április elseje viszonylag eseménymentesen telt, viszont cserébe megismertük Marco Materazzi nagypapáját, aki „A nagy f.sz visszatért a városba!” feliratú pólójával sokakban mély nyomot hagyott.

Great Grandfather is Back in Town //@space23it @ilovetaboo @chefaticalavitadabomber

És láthattuk ezt az elképesztő szögletet is.

Sőt, Diego Costa nem igazán normális hétköznapjaiba is bepillantást nyertünk.

És akkor arról még nem is beszéltünk, mikor szegény Lionel Messi elcsúszott, és mém lett belőle.




MÁJUS

Ekkor tudta meg a világ, milyen is, ha beszabadul egy káoszimádó beagle egy futballmeccsre. A válasz: tökéletes!

Az év képe pedig valószínűleg akkor született, mikor a West Ham fiatal szurkolói az Evertonnak akartak üzenni, és félelmet kelteni a liverpooli drukkerekben. És persze mém lett belőle.

Rettegjen a világ (Fotó: Twitter)
Rettegjen a világ (Fotó: Twitter)
Rettegjen a világ (Fotó: Twitter)
Rettegjen a világ (Fotó: Twitter)
Rettegjen a világ (Fotó: Twitter)
Rettegjen a világ (Fotó: Twitter)

JÚNIUS

A hónapot azzal nyitottuk, hogy megtanultuk: egy egyszerű televíziós kiírás is szórakoztató tud lenni, csak az időzítés a fontos!



És akkor olvashattuk el az ír nagyonsokadosztályú Shountrade AFC levelét is, amellyel Cristiano Ronaldót próbálták elcsábítani. Hogy csak egy sort emeljünk ki: „Már egy új szponzori szerződés is úton van, amiért a legújabb generációs vödröket és dörzsiszivacsokat kapjuk majd!”

A teljes levél itt!

JÚLIUS

A nyár további része főként a vizes vb-ről és persze Kozma Dominikről szólt, aki egy hét alatt belopta magát minden magyar szívbe.



Persze azért egy kis futball is jutott a hónapra, Angliában ugyanis ekkor választották meg a futballtörténelem legborzalmasabb jelenetét. Ami végül ez lett:



AUGUSZTUS

Miután a nyári szünetet követően megkezdődtek a pontvadászatok az európai topbajnokságokban, rögtön jött az újabb muníció, mint például Fernandinho zseniális bedobása.


Vagy a West Ham-drukkerek fantasztikus dala…


SZEPTEMBER

Ekkor láthattuk minden idők egyik legrosszabb tizenegyesét…

És az egyik kedvenc pillanatunk az évből is ekkor történt: a Marseille drukkere egy kicsit máshogy csinálta az ünnepélyes kezdőrúgást.

És az a pillanat is, mikor Lorenzo Insigne sérült csapattársának, Arkadiusz Miliknek akart üzenni a gólörömével. Csak összekeverte egy kicsit a mezeket…

OKTÓBER

Ekkor ismertük meg a világ legelszántabb labdaszedőjét, aki szó szerint mindent bedobott, hogy csapatának nyerjen néhány másodpercet…

És az év egyik legjobb meccstudósítása is ekkor íródott, a Burnley Twitter-kezelőjének előadásában.


Burnley FC on Twitter
„A Pápa ment Jézus elől. Ámen!”


A Burnley kapusát ugyanis Nick Pope-nak hívják, a Manchester City támadóját pedig Gabriel Jesusnak.

NOVEMBER

Sokat kellett rá várni, de véleményünk szerint ekkor született meg az év legszórakoztatóbb videója, méghozzá Magyarországon. És így ismerte meg a világ Busai Barna nevét…


A fenti videót nehéz lenne überelni, pedig erős volt a mezőny. Itt van például a három női futballista, akik egy kicsit összezavarodtak az ellenfél kapuja előtt.


Sőt, ekkor lázadt fel minden idők legszórakoztatóbb rendőrkutyája is egy bolíviai bajnokin. És lopta el a labdát…



DECEMBER

Az év legfájdalmasabb pacsija az utolsó hónapra maradt.

És zárásként Jakson Follmann, a Chapecoense repülőgép-szerencsétlenségét túlélő, egyik lábát elveszítő futballista mutatta meg, nem veszítette el a humorérzékét, amikor eljátszotta, hogy meghúzódott a lába. Az, amelyiket amputálni kellett...

Reméljük, 2018 is legalább ennyi szórakoztató pillanatot tartogat a sportvilágban…

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik