Chapecoense: valaki föntről vigyáz az egyik túlélőre?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.06. 16:18
Alan Ruschel, a múlt heti repülőgép-szerencsétlenség egyik túlélője túl van az életveszélyen, az orvosa még azt is elárulta az újságíróknak, olyannyira jól van, hogy már sült húst enne.

Úgy tűnik, a 27 éves játékosnak nem kell lemondania a futballról, és a későbbiekben visszatérhet a pályára. A brazil lapok hétfőn arról írtak, hogy Ruschel korábban egy súlyos autóbalesetnek is a részese volt, de szerencséjének köszönhetően azt is túlélte. Az orvosa elmondása szerint a védőnek most már „a többi életét nem kellene elpazarolnia”.

Ezek szerint valaki nagyon vigyáz rá onnan föntről. Vagy csupán szerencséje van?

Alan Ruschel volt az első játékos, akit kórházba szállítottak a balesete után. Napokkal később már levették a lélegeztetőgépről, állapota azóta stabil.

Mint ismert, a LaMia bolíviai légitársaság Avro RJ85 típusú gépe 77 emberrel a fedélzetén Kolumbia északnyugati részén, röviddel a medellíni nemzetközi repülőtéren tervezett landolás előtt zuhant le helyi idő szerint november 28-án este. A gépen utaztak a Chapecoense játékosai is.

A katasztrófát hatan élték túl.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik