Brazília: nyomoz a rendőrség a brazil futballelnök korrupciós ügyében

Vágólapra másolva!
2011.09.26. 21:23
Címkék
Egy brazil ügyész rendőrségi nyomozást rendelt el Ricardo Teixeirával, a Brazil Labdarúgó-szövetség elnökével szemben, mert maga is tudni akarja, igazak-e azok a vádak, amelyek szerint az 1990-es években a FIFA elöljárójaként pénzt fogadott el tévétársaságoktól, amelyek megkapták a világbajnokságok közvetítési jogát. Az ügyben az angolok kérésére a FIFA is vizsgálódott, de felmentette a sportvezetőt.

2010 novemberében a BBC vádolta meg Teixeirát azzal, hogy benne volt a korrupcióban, de a FIFA vizsgálata után felmentették. Után azzal vádolták meg a britek, hogy a brazil aláásta a világbajnoki pályázatukat, és ellenük lobbizott a FIFA-nál. Teixeira azt mondta, az angolok azért kötöttek bele, mert nem nyerték el a 2018-as világbajnokság rendezésének jogát, és azóta is haragban van a brit sajtóval, amelynek nem nyilatkozik.

A 2014-es brazíliai vb szervezőbizottságát is irányító Teixeirát most a FIFA-tól független testület is megvizsgálja,az eljárás hónapokig eltarthat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik