Brazília: a bajnokság után a kupa is az Atlético Mineiróé

Vágólapra másolva!
2021.12.16. 10:02
null
Az idén mindent vitt az Atlético Mineiro Brazíliában (Fotó: AFP)
A bajnokság után a Brazil Kupát is az Atlético Mineiro labdarúgócsapata nyerte meg.

A Belo Horizonte-i együttes a sorozat fináléjának szerdai visszavágóján idegenben 2–1-re megverte az Athletico Paranaensét, összesítésben pedig kettős győzelemmel, 6–1-es gólkülönbséggel hódította el a trófeát, mivel a vasárnapi, hazai első meccsen 4–0-ra győzött.

Az Atlético szerdai góljait Keno, illetve a Brazíliában az év játékosának megválasztott Hulk szerezte. A visszavágót megelőzően a hazai szurkolók „mindent megtettek", hogy megnehezítsék a vendégek dolgát, buszukat ugyanis megdobálták és betörték az ablakait.

A Mineiro idén nem mindennapi tettet hajtott végre, ugyanis mindössze a második csapat lett, mely egy esztendőben a bajnoki és a kupagyőzelmet is kivívta, ezen felül az állami bajnokságot is megnyerte. A duplázás, illetve triplázás korábban csak a – szintén Belo Horizonte-i – Cruzeirónak sikerült 2003-ban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik