Bosznia: félúton találkozott a két rivális drukkerhad...

Vágólapra másolva!
2013.04.25. 11:48
Tizenhat szurkoló és hét rendőr sérült meg abban a csütörtöki verekedésben, amely két rivális futballcsapat szurkolói között tört ki az Oborci nevű boszniai faluban.

A harmadik helyen álló Borac Banja Luka hívei a szarajevói Olimpik elleni élvonalbeli bajnokira utaztak, míg az éllovas Zseljeznicsar-szurkolók a fővárosból az ország északi részén található Prijedor városába tartottak, amikor félúton, Oborcinál találkoztak.

Mindkét konvoj rendőri kísérettel haladt, ám a hivatalos szervek sem tudták megakadályozni, hogy a rivális csoportok egymásnak essenek. Az összecsapásban három Zseljeznicsar-drukker súlyosan megsérült – egy közülük még mindig az intenzív osztályon fekszik –, és másik hat szurkolót, valamint hét rendőrt is kórházba kellett szállítani.

A hírek szerint több kisbuszt is teljesen összetörtek a felek, a verekedésben részt vevő mintegy 120 személy közül 62-t vettek őrizetbe.

A Banja Luka egyébként 1–1-es döntetlent játszottak az Olimpia otthonában, míg a Zseljeznicsar 3–1-re győzött Prijedorban, így hat fordulóval a bajnokság vége előtt hétpontos előnnyel vezeti a tabellát az FK Sarajevo előtt.

Bosznia-Hercegovinában nem újkeletűek a szurkolói ellentétek, amelyeket etnikai konfliktusok (is) táplálnak. A Boszniai Szerb Köztársaság központja Banja Luka (a Borac székhelye), míg a főleg bosnyákok és horvátok által lakott Bosznia-hercegovinai Föderáció fővárosa Szarajevó (többek között a Zseljeznicsar otthona).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik