Boca Juniors: megvan a csapat új vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.03. 10:32
Gustavo Alfarót nevezték ki a Boca Juniors labdarúgócsapatának vezetőedzőjének. Elődjét, Guillermo Barros Schelottót szerdán a Los Angeles Galaxy edzőjének választották.

Alfaro elődje, Guillermo Barros Schelotto azután távozott – közös megegyezéssel –, hogy csapata a Libertadores-kupa döntőjében alulmaradt a nagy rivális River Plate-tel szemben.

Daniel Angelici klubelnök az új tréner bemutatásakor úgy fogalmazott, hogy a jelöltek közül Alfaro az a személy, aki a képességei és a professzionalizmusa alapján a Boca Juniors együttesét a leginkább vezetheti. Az 56 éves argentin szakember néhány napja még a Huracánnál tevékenykedett, és a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ellentmondásos érzésekkel hozta meg a döntését. Elárulta, végül az apjának tett ígérete alapján határozta el magát, neki korábban azt mondta: egyszer a legnagyobb argentin klubban fog dolgozni.

A jelöltek között volt még Luiz Felipe Scolari és José Pekerman.

A legrangosabb dél-amerikai klubsorozat döntőjének első mérkőzésén, novemberben a Boca Juniors pályáján 2–2-es döntetlen született. A visszavágót el kellett halasztani, mivel a Boca-futballisták közül többen is megsérültek azt követően, hogy a rivális drukkerei betörték buszuk ablakait, ráadásul a közbelépő rendőrök könnygázt vetettek be, melynek belégzése miatt több futballista rosszul lett.

Biztonsági okokból újabb halasztások következtek, végül, decemberben, Madridban került sor a második mérkőzésre, melyen a River Plate hosszabbítás után 3–1-re győzött.

A Boca Juniorstól elköszönő Guillermo Barros Schelottót szerdán a Los Angeles Galaxy edzőjének nevezték ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik