Bicskei-emléktorna: ötödik alkalommal rendezik meg a viadalt

Vágólapra másolva!
2016.12.28. 16:01
December 30-án, pénteken ötödik alkalommal rendezik meg a Bicskei Bertalan-emléktornát. A barátságos küzdelem során nyolc csapat lép pályára Vásárosnaményben a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya emléke előtt tisztelegve.

A kispályás tornán a Bicskei Bertalan irányításával 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert válogatott tagjainak csapata mellett részt vesz a Bereg válogatott, az újságíró-válogatott, a görögkatolikus papok csapata, a Honvéd öregfiúkcsapata, a Panyolai Elixír együttese, az ifjúsági Európa-bajnokok barátainak csapata és honlapunk, a Nemzeti Sport Online együttese.

Péntek reggel megemlékezést tartanak az elhunytak emlékére a helyi görögkatolikus templomban, majd a délelőtti gyerekfoci programokat követően küzd meg egymással a nyolc résztvevő csapat a torna első helyéért.

A korábbi labdarúgó és futballedző, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya, Bicskei Bertalan 2011-ben 66 évesen távozott az élők sorából.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik