Barcelona: Valdés alaposan kifaggatta Giulyt a Monacóról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.06. 09:49
Ludovic Giuly, a Barcelona korábbi francia válogatott labdarúgója elmondta: volt barcelonai csapattársa, Víctor Valdés beszélt neki a Monaco komoly érdeklődéséről, amelyről a katalán sajtó is beszámolt már.

„A Monaco diszkréten már többször kapcsolatba lépett Valdésszel a nyári átigazolása ügyében – mondta Giuly a Bein Sportnak. – Beszélgettem vele erről, tetszett neki a megkeresés, és ezzel kapcsolatban egy csomó kérdésben kikérte a véleményemet. Nem tudom, végül hogyan dönt majd, de én örülnék, ha a Monacóba igazolna. Víctor olyan helyet keres magának, ahol egy kicsivel kisebb a nyomás rajta, mint a Barcelonánál. Gyerekkora óta a katalán csapatnál van, szüksége van új kihívásra."

A 31 éves kapus szerződése nyáron lejár a katalán csapatnál, távozása biztosra vehető; a közelmúltban voltak olyan sajtóértesülések, hogy Victor Valdés döntött is a Monacóba igazolásáról.

Giuly mindkét csapatban futballozott: a Monacót 1998 és 2004 között, valamint a 2011–12-es szezonban erősítette, a Barcelonában 2004 és 2007 között futballozott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik