Ázsia: Xavi döntetlennel mutatkozott be edzőként

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.08.07. 09:05
null
Xavi döntetlennel kezdte edzői pályafutását (Fotó: AFP)
A Xavi Hernández irányította al-Szadd 1–1-re végzett a szintén katari al-Duhail labdarúgócsapata ellen az ázsiai Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében – ez volt a korábbi Barcelona-játékos első tétmeccse vezetőedzőként.

 

A világbajnok korábbi középpályást júniusban nevezték ki a dohai klubnál – ahol játékosként utolsó négy idényét töltötte – vezetőedzőnek. A 39 éves Xavinak ez volt az első tétmérkőzése szakvezetőként, csapata, az al-Szadd idegenben játszott 1–1-et az al-Duhaillal az ázsiai Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. A visszavágót egy hét múlva rendezik.

A párharc továbbjutója a szaúdi al-Nasszr és az emirátusokbeli al-Vahda párharcának győztesével találkozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik