Az „új Pelé” idén már igent mondhat a Chelsea-nek

Vágólapra másolva!
2011.03.29. 09:44
null
Neymar a skótok elleni meccsen már elkápráztatta a londoni közönséget (Fotó: Action Images)
A brazilok legújabb sztárjelöltje, a Santosban futballozó Neymar – akinek a góljaival a selecao vasárnap 2–0-ra megverte Skóciát – elmondta: bár tavaly még visszautasította a Chelsea ajánlatát, idén már nagyobb esélyt lát rá, hogy „álmai klubjába" igazoljon.

Neymart már tavaly nyáron is számos nagy európai klub szerette volna megszerezni, és a legélénkebben a Chelsea érdeklődött a Santos akkor még csak 18 éves támadója iránt. Ám a futballista nemet mondott, amivel – többek között – a brazil csapat legendája, Pelé is egyetértett.

„A Chelsea egy óriási klub. Minden játékos álma, hogy egy nap a londoniaknál játsszon. Ha egy nap a Chelsea-hez igazolhatok, nagyon boldog leszek. Ha eljön a pillanat, megbeszélem a családommal, hogy mik a lehetőségeim" – mondta Neymar a Sky Sportsnak.

„Tavaly, amikor a Chelsea meg akart szerezni, együtt átbeszéltük a dolgokat, és arra jutottunk, hogy még nem az volt a megfelelő pillanat. Ha idén is ajánlatot kapok, akkor ismét átbeszéljük majd a kérdést. Jól érzem magam a Santosnál, de ha eljön az idő, bízom benne, hogy Isten segít helyes döntést hoznom" – tette hozzá a gyakran csak „új Pelének" nevezett labdarúgó.

A Chelsea nem csak a pályán elért sikerei miatt lehet vonzó Neymarnak: honfitársa, David Luiz is a londoni kékek játékosa, és tárt karokkal fogadná a Santos tehetségét.

„Neymar hamarosan a világ egyik legjobbja lesz, és nagyon örülnék, ha csatlakozna hozzám a Chelsea-nél. Nagyon jól érzem magam a világ egyik legnagyobb klubjánál, minden jól alakul. A bajnoki címért és a BL-győzelemért küzdünk, és én is sokat fejlődök még ennél a csapatnál. Neymar is nagyon sokat tanulhatna itt" – mondta David Luiz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik