Ausztria: erdőt telepítettek a korábbi Eb-stadionba – fotók

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 16:42
null
Erdő települt a klagenfurti stadion gyepére (Fotó: AFP)
A 2008-as Európa-bajnokságon is használt klagenfurti stadion egy erdő otthona lett ideiglenesen. A 32 ezres aréna közepére összesen 300 fát telepítettek, az ok pedig a környezetvédelemre való felhívás.

 

Egy svájci művész, Klaus Littmann „Az Erdőért: A Természet Végtelen Vonzereje” című kiállítása keretében alakult át a 32 ezer férőhelyes stadion, ami egészen furcsa, és lehengerlő látványt nyújt majd az odalátogatóknak.

A futballpálya gyepére összesen 300 fát telepítettek, a kiállítás célja pedig, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelemre. Az „erdővé alakult” stadion a jövő héttől lesz látható a nagyközönség számára.

A 2008-as Európa-bajnokságra készült arénát egyébként jelenleg is használják, júniusban az osztrák labdarúgó-válogatott itt játszotta Szlovénia elleni Európa-bajnoki selejtezőjét. A helyi csapatnak, a jelenleg az osztrák másodosztályban szereplő Austria Klagenfurtnak ideiglenesen egy másik pályán kell játszania a hazai meccseit.

A kiállítás októberig tart, majd eltávolítják a fákat a stadionból.

Klaus Littmann (balról a második) kiállítása októberig várja a látogatókat (Fotó: AFP)
Klaus Littmann (balról a második) kiállítása októberig várja a látogatókat (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik