Aranylabda: „Csak a hetedik?” – Courtois kiakadt a végeredmény miatt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 11:07
null
Courtois nem örül a hetedik helyének (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, hétfő este Karim Benzema vehette át Párizsban Zinédine Zidane-tól az előző idény legjobb játékosának járó Aranylabdát. A Lev Jasin-díjas (év legjobb kapusa) Thibaut Courtois csak a hetedik lett, ezt pedig nem is hagyta szó nélkül a Real Madrid belga sztárja – hívta fel a figyelmet a Football Espana.

 

A papírforma nem borult, és Karim Benzema kapta az Aranylabdát, viszont csapattársát, Thibaut Courtois-t meglepte, hogy ennyire hátul végzett. Ezt ki is fejtette a Sportnak.

„Megnyered a La Ligát, majd a védéseidnek köszönhetően a Bajnokok Ligájában is győz a csapatod. És így is csak hetedik vagy – fogalmazott a belga kapus. – A legjobb tízben egyetlen védő sem szerepel. Legalább jár egy különdíj a legjobb kapusnak.”


Kollégánk, Vincze András a következő sorrendet állította fel a France Footballnak elküldött, 2022-es Aranylabda szavazásakor: 1. Karim Benzema, 2. Robert Lewandowski, 3. Vinícius Júnior, 4. Sadio Mané, 5. Erling Haaland.

A kapusoknál a három legjobb sorrendje a következő volt: 1. Thibaut Courtois, 2. Alisson Becker, 3. Manuel Neuer.

Győztek tehát az NS-olvasók és a díjakra szavazó újságíró favoritjai.

ARANYLABDA 2022
1. Karim Benzema (francia, Real Madrid)
2. Sadio Mané (szenegáli, Liverpool, Bayern München)
3. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)
4. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München, Barcelona)
5. Mohamed Salah (egyiptomi, Liverpool)
6. Kylian Mbappé (francia, PSG)
7. Thibaut Courtois (belga, Real Madrid)
8. Vinicius Jr (brazil, Real Madrid)
9. Luka Modric (horvát, Real Madrid)
10. Erling Haaland (norvég, Borussia Dortmund, Manchester City)
11. Szon Hung Min (dél-koreai, Tottenham)
12. Rijad Mahrez (algériai, Manchester City)
13. Sébastien Haller (elefántcsontparti, Ajax, Borussia Dortmund)
14. Rafael Leao (portugál, AC Milan)
Fabinho (brazil, Liverpool)
16. Virgil van Dijk (holland, Liverpool)
17. Casemiro (brazil, Real Madrid, Manchester United)
Dusan Vlahovics (szerb, Fiorentina, Juventus)
Luis Díaz (kolumbiai, Porto, Liverpool)
20. Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus, Manchester United)
21. Harry Kane (angol, Tottenham)
22. Bernardo Silva (portugál, Manchester City)
Trent Alexander-Arnold (angol, Liverpool)
Phil Foden (angol, Manchester City)
25. Darwin Núnez (uruguayi, Benfica, Liverpool)
Christopher Nkunku (francia, RB Leipzig)
Joao Cancelo (portugál, Manchester City)
Antonio Rüdiger (német, Chelsea, Real Madrid)
Mike Maignan (francia, AC Milan)
Joshua Kimmich (német, Bayern Munich)


AZ ARANYLABDA GYŐZTESEI
A szavazások élcsoportja
1956
1. Stanley Matthews (angol, FC Blackpool),
2. Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), 3. Raymond Kopa (francia, Stade Reims), 4. PUSKÁS FERENC (BUDAPESTI HONVÉD)
1957
1. Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), 2. Billy Wright (angol, Wolverhampton Wanderers), 3. Raymond Kopa (francia, Real Madrid), …5. KUBALA LÁSZLÓ (BARCELONA)
1958
1. Raymond Kopa
(francia, Real Madrid), 2. Helmut Rahn (nyugatnémet, Rot-Weiss Essen), 3. Just Fontaine (francia, Stade Reims)
1959
1. Alfredo di Stéfano
(spanyol, Real Madrid), 2. Raymond Kopa (francia, Real Madrid), 3. John Charles (walesi, Juventus)
1960
1. Luis Suárez
(spanyol, Barcelona), 2. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID), 3. Uwe Seeler (nyugatnémet, Hamburg)
1961
1. Enrico Omar Sivori (olasz, Juventus),
2. Luis Suárez (spanyol, Real Madrid), 3. Johnny Haynes (angol, Fulham), ...5. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)
1962
1. Josef Masopust
(csehszlovák, Dukla Praha), 2. Eusébio (portugál, Benfica), 3. Karl-Heinz Schnellinger (nyugatnémet, 1. FC Köln)
1963
1. Lev Jasin
(szovjet, Dinamo Moszkva), 2. Gianni Rivera (olasz, Milan), 3. Jimmy Greaves (angol, Tottenham)
1964
1. Denis Law
(skót, Manchester United), 2. Luis Suárez (spanyol, Internazionale), 3. Amancio (spanyol, Real Madrid)
1965
1. Eusébio
(portugál, Benfica), 2. Giacinto Facchetti (olasz, Internazionale), 3. Luis Suárez (spanyol, Internazionale)
1966
1. Bobby Charlton
(angol, Manchester United), 2. Eusébio (portugál, Benfica), 3. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München)
1967
1. ALBERT FLÓRIÁN (FERENCVÁROS)
, 2. Bobby Charlton (angol, Manchester United), 3. Jimmy Johnstone (skót, Celtic)
1968
1. George Best
(északír, Manchester United), 2. Bobby Charlton (angol, Manchester United), 3. Dragan Dzsajics (jugoszláv, Crvena zvezda)
1969
1. Gianni Rivera
(olasz, Milan), 2. Luigi Riva (olasz, Cagliari), 3. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)
1970
1. Gerd Müller
(nyugatnémet, Bayern München), 2. Bobby Moore (angol, West Ham United), 3. Luigi Riva (olasz, Cagliari)
1971
1. Johan Cruyff
(holland, Ajax), 2. Sandro Mazzola (olasz, Internazionale), 3. George Best (északír, Manchester United)
1972
1. Franz Beckenbauer
(nyugatnémet, Bayern München), 2. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München) 3. Günter Netzer (nyugatnémet, Mönchengladbach)
1973
1. Johan Cruyff
(holland, Barcelona), 2. Dino Zoff (olasz, Juventus), 3. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)
1974
1. Johan Cruyff
(holland, Barcelona), 2. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 3. Kazimierz Deyna (lengyel, Legia Warszawa)
1975
1. Oleg Blohin
(szovjet, Dinamo Kijev), 2. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 3. Johan Cruyff (holland, Barcelona)
1976
1. Franz Beckenbauer
(nyugatnémet, Bayern München), 2. Robby Rensenbrink (holland, Anderlecht), 3. Ivo Viktor (csehszlovák, Dukla Praha)
1977
1. Allan Simonsen
(dán, Mönchengladbach), 2. Kevin Keegan (angol, Hamburg), 3. Michel Platini (francia, Nancy)
1978
1. Kevin Keegan
(angol, Hamburg), 2. Hans Krankl (osztrák, Barcelona), 3. Robby Rensenbrink (holland, Anderlecht)
1979
1. Kevin Keegan
(angol, Hamburg), 2. Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München), 3. Ruud Krol (holland, Ajax)
1980
1. Karl-Heinz Rummenigge
(nyugatnémet, Bayern München), 2. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona), 3. Michel Platini (francia, Saint-Étienne)
1981
1. Karl-Heinz Rummenigge
(nyugatnémet, Bayern München), 2. Paul Breitner (nyugatnémet, Bayern München), 3. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona)
1982
1. Paolo Rossi
(olasz, Juventus), 2. Alain Giresse (francia, Bordeaux), 3. Zbigniew Boniek (lengyel, Juventus)
1983
1. Michel Platini
(francia, Juventus), 2. Kenny Dalglish (skót, Liverpool), 3. Allan Simonsen (dán, Vejle)
1984
1. Michel Platini (francia, Juventus), 2. Jean Tigana (francia, Bordeaux), 3. Preben Elkjaer-Larsen (dán, Verona)
1985
1. Michel Platini
(francia, Juventus), 2. Preben Elkjaer-Larsen (dán, Verona), 3. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona)
1986
1. Igor Belanov
(szovjet, Dinamo Kijev), 2. Gary Lineker (angol, Barcelona), 3. Emilio Butragueno (spanyol, Real Madrid)
1987
1. Ruud Gullit
(holland, Milan), 2. Paulo Futre (portugál, Atlético Madrid), 3. Emilio Butragueno (spanyol, Real Madrid)
1988
1. Marco van Basten
(holland, Milan), 2. Ruud Gullit (holland, Milan), 3. Frank Rijkaard (holland, Milan)
1989
1. Marco van Basten
(holland, Milan), 2. Franco Baresi (olasz, Milan), 3. Frank Rijkaard (holland, Milan)
1990
1. Lothar Matthäus
(német, Internazionale), 2. Salvatore Schillaci (olasz, Juventus), 3. Andreas Brehme (német, Internazionale)
1991
1. Jean-Pierre Papin
(francia, Marseille), 2. Lothar Matthäus (német, Internazionale), Darko Pancsev (jugoszláv, Crvena zvezda), Dejan Szavicsevics (jugoszláv, Crvena zvezda)
1992
1. Marco van Basten
(holland, Milan), 2. Hriszto Sztoicskov (bolgár, Barcelona), 3. Dennis Bergkamp (holland, Ajax)
1993
1. Roberto Baggio
(olasz, Juventus), 2. Dennis Bergkamp (holland, Internazionale), 3. Eric Cantona (francia, Manchester United)
1994
1. Hriszto Sztoicskov
(bolgár, Barcelona), 2. Roberto Baggio (olasz, Juventus), 3. Paolo Maldini (olasz, Milan)
1995
1. George Weah
(libériai, Milan), 2. Jürgen Klinsmann (német, Bayern München), 3. Jari Litmanen (finn, Ajax)
1996
1. Matthias Sammer
(német, Borussia Dortmund), 2. Ronaldo (brazil, Barcelona), 3. Alan Shearer (angol, Newcastle)
1997
1. Ronaldo
(brazil, Internazionale), 2. Predrag Mijatovics (jugoszláv, Real Madrid), 3. Zinedine Zidane (francia, Juventus)
1998
1. Zinedine Zidane
(francia, Juventus), 2. Davor Suker (horvát, Real Madrid), 3. Ronaldo (brazil, Internazionale)
1999
1. Rivaldo
(brazil, Barcelona), 2. David Beckham (angol, Machester United), 3. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan)
2000
1. Luís Figo
(portugál, Real Madrid), 2. Zinedine Zidane (francia, Juventus), 3. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan)
2001
1. Michael Owen
(angol, Liverpool FC), 2. Raúl (spanyol. Real Madrid), 3. Oliver Kahn (német, Bayern München)
2002
1. Ronaldo
(brazil, Real Madrid), 2. Roberto Carlos (brazil, Real Madrid), 3. Oliver Kahn (német, Bayern München)
2003
1. Pavel Nedved
(cseh, Juventus), 2. Thierry Henry (francia, Arsenal), 3. Paolo Maldini (olasz, AC Milan)
2004
1. Andrij Sevcsenko
(ukrán, AC Milan), 2. Deco (portugál, FC Barcelona), 3. Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)
2005
1. Ronaldinho
(brazil, FC Barcelona), 2. Frank Lampard (angol, Chelsea), 3. Steven Gerrard (angol, FC Liverpool)
2006
1. Fabio Cannavaro (olasz, Real Madrid), 2. Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), 3. Thierry Henry(francia, Arsenal)
2007
1. Kaká (brazil, AC Milan), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), 3. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
2008
1. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Fernando Torres (spanyol, Liverpool)
2009
1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United/Real Madrid), 3. Xavi (spanyol, FC Barcelona)
2010*
1. Lionel Messi
(argentin, FC Barcelona), 2. Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), 3. Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona)
2011
1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 2. Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), 3. Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona)
2012
1. Lionel Messi
(argentin, FC Barcelona), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), 3. Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona)
2013
1. Cristiano Ronaldo
(portugál, Real Madrid), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Franck Ribéry (francia, Bayern München)
2014
1. Cristiano Ronaldo
(portugál, Real Madrid), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Manuel Neuer (német, Bayern München)
2015
1. Lionel Messi
(argentin, FC Barcelona), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), 3. Neymar (brazil, FC Barcelona)
2016
1. Cristiano Ronaldo
(portugál, Real Madrid), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid)
2017
1. Cristiano Ronaldo
(portugál, Real Madrid), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Neymar (brazil, FC Barcelona, majd PSG)
2018
1. Luka Modric (horvát, Real Madrid), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid, majd Juventus), 3. Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid)
2019
1. Lionel Messi (argentin, Barcelona), 2. Virgil van Dijk (holland, Liverpool), 3. Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus)
2020
A díjat a koronavírus-világjárvány, illetve a nemzetközi futballélet több hónapos leállása miatt nem adták át. Helyette a díj történetét átfogó Aranylabda-álomcsapatot hirdettek.
2021
1. Lionel Messi (argentin, Barcelona/PSG), 2. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), 3. Jorginho (olasz, Chelsea)
2022
1. Karim Benzema (francia, Real Madrid), 2. Sadio Mané (szenegáli, Liverpool, Bayern München), 3. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)
2010 és 2015 között egyesített FIFA-Aranylabdát adtak át.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik