Aranylabda-álomcsapat: eredményt hirdet a France Football

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.14. 15:42
null
Az Aranylabda helyett minden idők álomcsapatáról szól a hétfő a France Footballnál (Fotó: AFP)
A France Football hétfő délután hozza nyilvánosságra, kik zárták az élen minden idők álomtizenegyének szavazását.

A France Football 2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem adja át az Aranylabdát, helyette elindította a Ballon d'Or Dream Team, azaz Aranylabda-álomcsapat szavazását, amelynek eredményeképpen kihirdeti minden idők legjobb csapatát.

A posztonként meghirdetett jelöltlistán összesen 110 név szerepelt, közte négy magyaré is, a védekező középpályások között Bozsik Józsefre, a támadó középpályásoknál Puskás Ferencre és Kubala Lászlóra, a középcsatárok között Kocsis Sándorra szavazhattak.

Az álomcsapat internetes szurkolói szavazás és újságírói voksolás eredményeképpen állt össze.

Az újságírók minden posztra erősorrendben öt játékost nevezhettek meg, Magyarországról Vincze András, a Nemzeti Sport labdarúgórovatának vezetője szavazott. A szurkolók a France Football honlapján minden posztra egy érvényes szavazatot adhattak le, a védekező és támadó középpályásokéra pedig kettőt-kettőt.

A France Football hétfőn a kapust és a védőket 16 órakor, a középpályásokat 17 órakor, a csatárokat 18 órakor nevezi meg.


 

ARANYLABDA-ÁLOMCSAPAT
A JELÖLTEK
KAPUSOK: Gordan Banks
(angol), Gianluigi Buffon (olasz), Iker Casillas (spanyol), Lev Jasin (szovjet), Sepp Maier (német/NSZK-beli), Manuel Neuer (német), Thomas N'Kono (kameruni), Peter Schmeichel (dán), Edwin van der Sar (holland), Dino Zoff (olasz)
JOBBHÁTVÉDEK: Giuseppe Bergomi (olasz), Cafu(brazil), Carlos Alberto (brazil), Djalma Santos (brazil), Claudio Gentile (olasz), Manfred Kaltz (német/NSZK-beli), Philipp Lahm (német), Wim Suurbier (holland), Lilian Thuram (francia), Berti Vogts (német/NSZK-beli)
KÖZÉPHÁTVÉDEK: Franco Baresi (olasz), Franz Beckenbauer (német/NSZK-beli), Fabio Cannavaro (olasz), Marcel Desailly (francia), Ronald Koeman (holland), Bobby Moore (angol), Daniel Passarella (argentin), Mathias Sammer (német/NDK-beli), Gaetano Scirea (olasz), Sergio Ramos (spanyol)
BALHÁTVÉDEK: Andreas Brehme
(német/NSZK-beli), Paul Breitner (német/NSZK-beli), Antonio Cabrini (olasz), Giacinto Facchetti (olasz), Júnior (brazil), Ruud Krol (holland), Paolo Maldini (olasz), Marcelo (brazil), Nilton Santos (brazil), Roberto Carlos (brazil)
VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁSOK: BOZSIK JÓZSEF, Sergio Busquets (spanyol), Didi (brazil), Falcao (brazil), Steven Gerrard (angol), Gérson (brazil), Pep Guardiola (spanyol), Josef Masopust (csehszlovák), Lothar Matthäus (német/NSZK-beli), Johan Neeskens (holland), Andrea Pirlo (olasz), Fernando Redondo (argentin), Frank Rijkaard (holland), Bernd Schuster (német/NSZK-beli), Clarence Seedorf (holland), Luis Suárez (spanyol), Marco Tardelli (olasz), Jean Tigana (francia), Xabi Alonso (spanyol), Xavi (spanyol)
TÁMADÓ KÖZÉPPÁLYÁSOK: Roberto Baggio (olasz), Bobby Charlton (angol), Alfredo Di Stéfano (argentin), Enzo Francescoli (uruguayi), Ruud Gullit (holland), Gheorghe Hagi (román), Andrés Iniesta (spanyol), Raymond Kopa (francia), KUBALA LÁSZLÓ, Diego Maradona (argentin), Alessandro Mazzola (olasz), Pelé (brazil), Michel Platini (francia), PUSKÁS FERENC, Gianni Rivera (olasz), Juan Alberto Schiaffino (uruguayi), Sócrates (brazil), Francesco Totti (olasz), Zico (brazil), Zinédine Zidane (francia)
JOBBSZÉLSŐK: David Beckham
(angol), George Best (északír), Samuel Eto'o (kameruni), Luis Figo (portugál), Garrincha (brazil), Jairzinho (brazil), Kevin Keegan (angol), Stanley Matthews (angol), Lionel Messi (argentin), Arjen Robben (holland)
KÖZÉPCSATÁROK: Dennis Bergkamp
(holland), Johan Cruyff (holland), Kenny Dalglish (skót), Eusébio (portugál), KOCSIS SÁNDOR, Gerd Müller (német), Romário (brazil), Ronaldo (brazil), Marco van Basten (holland), George Weah (líbiai)
BALSZÉLSŐK: Oleh Blohin
(szovjet, ukrán), Cristiano Ronaldo (portugál), Dragan Dzsajics (jugoszláv, szerb), Ryan Giggs (walesi), Thierry Henry (francia), Rivaldo (brazil), Rivelino (brazil), Ronaldinho (brazil), Karl-Heinz Rummenigge (/nyugat/német), Hriszto Sztoicskov (bolgár)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik