A földfoglalók már a szomszédban vannak

Vágólapra másolva!
2010.12.23. 18:09
null
Nem ajánlatos kirúgni a labdát az edzőközpontból (Fotó: clarin.com, Juan Foglia)
Áldatlan állapotok uralkodnak Buenos Aires több részén is, a nyomornegyedekből kitelepített nincstelenek parkokat és egyéb közterületeket foglalnak el önkényesen, ahol újabb és újabb bádogvárosokat húznak fel. Ez több futballklubnak is egyre nagyobb problémát okoz, így az Argentinos Juniorsnak is, amelynek edzőkomplexumát már szinte teljesen körbevették az illegális földfoglalók.

 

Diego Maradona nevelőklubjának vezetői nagy aggodalmuknak adtak hangot a napokban, mivel elmondásuk szerint edzőközpontjuk lassan már egy börtönre kezd hasonlítani. Az utóbbi két hétben számos nyomornegyedet számoltak fel az argentin fővárosban, az így fedél nélkül maradtak tömegei pedig több tucat parkot és közterületet sajátítottak ki. A Parque Indoamericana ilyen módú megszállása négy halálos áldozatot is követelt.

„Két nagy területen is ideiglenes viskókat húztak már fel a szomszédunkban, a helyzet pedig napról napra rosszabb lesz. Az emberek az Indoamericanáról és a Club Albarinóról beszélnek, velünk azonban senki sem törődik” – panaszkodott a Clarínnak Luis Segura, az Argentinos elnöke.

Mint a szavaiból kitűnik, nemcsak ők, hanem több klub is szenved az illegális földfoglalóktól.

„Építettünk egy ötszáz méter hosszú falat az edzőközpont köré, de ez volt a legrosszabb, amit tehettünk. Most már ugyanis a bádogkunyhóik egyik falaként használják ezt. Csak egy dolgot szeretnénk: végre találjanak valami megoldást!”

Az elnök elmondása szerint a Bajo Flores városrészben található kilenchektáros komplexumukat gyalogosan már nem lehet megközelíteni (vagy legalábbis nagyon nem ajánlatos), csak autóval vagy busszal érdemes ezt megkísérelni. A nemkívánatos új szomszédok – akik között értelemszerűen sok a kétes elem, aki bűnözésből tartja fenn magát – megjelenése azért is jelent nagy problémát az 1904-ben alapított klubnak, mert fiatal tehetségeik bentlakásos intézménye is az edzőközpontban található.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik