A FIFPro nemzetközi reformokat sürget Akeem Adams halála miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 06:51
null
Akeem Adams halála új alapokra helyezheti az orvosi szűrővizsgálatok protokollját a labdarúgásban (Fotó: fifpro.org)
A profi labdarúgókat tömörítő nemzetközi érdekvédelmi szervezet, a FIFPro jelentős kampányba fogott, amelynek szomorú apropóját Akeem Adams, a Ferencváros trinidadi légiósának halála adta, és amelynek célja, hogy a jelenleg bevett gyakorlatnak számító orvosi szűrővizsgálatokat tovább fejlesszék, így azok még koncentráltabban vegyék figyelembe a szív- és érrendszeri betegségekre vonatkozó problémákat.

 

A nemzetközi jelentőségű FIFPro téma melletti elkötelezettségére jellemző, hogy hivatalos oldalán rögtön három hangsúlyos cikkben foglalkozik az üggyel, a téma középpontjába pedig a szívrohamát három hónappal követően 2013. december 30-án elhunyt Akeem Adams halálát helyezik, aki – a fifpro.org megfogalmazása szerint – „talán még mindig élne, ha jobban kivizsgálták volna”.

EZT MONDJA A FIFPRO
A FIFPRO KRITIKÁI A JELENLEGI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATBAN

– Megkérdőjelezhető a speciális sportorvosi szűrővizsgálat hatékonysága a hirtelen szívhalál esélyének kijelzésével kapcsolatban.
– Nem egyenlő a szűrés: nem minden profi futballistán végzik el a szűrővizsgálatot.
– A FIFA és az UEFA csak nemzetközi küzdelemsorozatban érintett csapatoknál tette kötelezővé a speciális vizsgálatot, ám csak ajánlja ennek elvégzését a nemzeti küzdelemsorozatokban.

A FIFPRO AJÁNLÁSAI

– További tudományos vizsgálatokat kell végrehajtani a hirtelen szívhalál esélyének kijelzésével kapcsolatos szűrővizsgálatokat tekintve.
– A legfrissebb tudományos és kutatási eredmények alapján minden országban standardizálni kell a speciális szűrővizsgálatokat.
– A nemzetközi szervezeteknek kötelezővé kell tenni minden profi bajnokságban a szűrést, beleértve az ifjúsági csapatok küzdelemsorozatait is.
– A kötelezővé tett tesztek végrehajtását garantálni és ellenőrizni kell a nemzetközi szervezeteknek.

Dr. Vincent Gouttebarge, a FIFPro vezető főorvosa részletesen kifejti, hogy a jelenleg bevett gyakorlatnak számító ún. lausanne-i protokoll miért nem megfelelő módszer a profi labdarúgók kivizsgálására, és javaslataikkal miért szorgalmazzák az orvosi vizsgálatok kiterjesztését. (A részleteket lásd keretes írásunkban!)

Gouttebarge tudományos kutatásokra hivatkozva rámutat, hogy a 12 és 35 év közötti százezer sportolóból 0.6–3.6-ra tehető azok száma, akik hirtelen szívhalál miatt halnak meg. Ez a nem hivatásos sportoló átlagemberek adataival összehasonlítva 2.8-szor magasabb szám, ráadásul a labdarúgók a többi sportolóhoz képest a szignifikánsan veszélyeztetettebb kategóriába tartoznak. Az elmúlt hét évet vizsgálva a profi futballisták közötti összes haláleset 25 százaléka (!) szívproblémára vezethető vissza, ezeknek 45 százaléka kimutathatóan kapcsolatban van a labdarúgó-tevékenységgel.

Nem csoda tehát, hogy a FIFPro úgy döntött kiemelten foglalkozik a témával, és az ügy mellé állt Ricardo Moniz, a Ferencváros korábbi holland vezetőedzője is, aki egy külön cikkben hosszasan beszélt arról, személyes érintettsége óta miért lett a reformok élharcosa.

A holland szakember állítja: részletesebb szűrővizsgálatok következtében Akeem Adams akár még ma is életben lehetne. Moniz elmondta, hogy személyesen nem volt jelen az orvosi vizsgálatoknál, de véleménye szerint a lausanne-i protokollon felüli, kiterjesztett szívvizsgálatot kívánta volna meg Adams esete.

„Az orvosi vizsgálat közben megkérdezték tőle, hogy volt-e valaha valaki a családjában, aki közvetlenül szív- és érrendszeri probléma következtében halt meg. Akeem nemet mondott. Az apja hosszú betegeskedés után, agyvérzés következtében hunyt el. Mivel Adams félreértelmezte a kérdést, a vizsgálat közben nem említette meg az apja agyvérzését sem, hiszen számára az édesapja halála agyvérzéssel függött össze, ezért egyszerűen csak annyit mondott: nem. Semmi többet.”

A magyarországi orvosok ennek következtében nem írtak elő további szívvizsgálatokat, így nem lehettek tisztában azzal sem, hogy Adams családjában a szívbetegség örökletes lehet. Adams apja mellett a nagyapja is fiatalon hunyt el, ugyancsak agyvérzés következtében, és mint utóbb kitudódott, a bátyja, Akini is küszködött hasonló problémákkal. Amikor Moniz értesült genetikus szívbetegségéről, azonnal részletesen kivizsgáltatta Akinit, aki ideiglenesen ugyancsak a Fradival edzett. Kiderült, hogy Akininak rendellenesen magas a vérnyomása, ami életveszélyes is lehet.

Moniz azért harcol, hogy ne 
ismétlődjön meg az, ami Adamsszel
Moniz azért harcol, hogy ne ismétlődjön meg az, ami Adamsszel

„Azt a kérdést többféle módon fel lehet tenni. Ezen muszáj változtatni. Azt kellett volna kérdezni: mindkét szülőd él még? Nem? Mi volt a haláluk oka? Mi történt pontosan? Csak amikor kiderül, hogy egy családtag szív- és érrendszeri probléma következtében halt meg, akkor végeznek terheléses vizsgálatot. Ha ez anomáliákat vet fel, akkor jön a CT-vizsgálat elvégzése, amely azonnal megmutatja, hogy van-e lerakódás. Ezt kezelhetik gyógyszeresen. És akkor semmi sem történt volna Akeemmel…”

Moniz szerint nagyobb odafigyeléssel tovább lehetne javítani az ijesztő statisztikán, hogy százezer futballistából 3.6 hirtelen szívhalál miatt veszíti el életét. „Ha fejlesztünk a vizsgálatokon, csak egy fog meghalni. Azt szeretném, ha fejlesztenék az egész rendszert. Ez őrület! Megvizsgálják a játékosok térdét, izmait, de ami az egész szervezetet működteti, a szívet mellőzik – mondta Moniz a fifpro.org-nak, aki szerint nagy probléma, hogy az edzők, a vezetők sem kapnak semmit hivatalosan a problémáról a különböző tanfolyamokon. – Mint edző meg kell védenem a játékosokat. Trénerként feltételezem, hogy a rendelkezésre álló játékosok megfelelnek a legmagasabb szintű sporttevékenység követelményeinek. Ez az optimumot kívánja meg az orvosi vizsgálatokon.”

„Szeretném figyelmeztetni az edzőket és a játékosokat az orvosi vizsgálat komolyságáról. A játékosok egészsége szempontjából alapvetés, hogy őszintén és körültekintéssel válaszolják meg a kérdéseket. Fel kell fogniuk, hogy az életük fontosabb egy futballszerződésnél. Az edzőiknek erre kell figyelmeztetniük. Akeem számára rosszul alakultak a dolgok, senki sem kérdezte őt az apja halálának okáról, és ez az életébe került. A protokoll nem megfelelő. Ne legyen hiába, ami Akeemmel történt…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik