Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.05.29 18:21 Frissítve: 2011.05.23 00:02

Rivaldóval erősödik Tőzsér Dániel együttese, az AEK Athén

Az AEK Athén honlapján kedden késő délután jelentették be, hogy a klub két évre leigazolta a brazil világbajnok középpályás Vitor Borba Ferreira Rivaldót a bajnok Olympiakosz együttesétől. Rivaldo az elmúlt hetekben került ki a görög bajnokcsapat keretéből, miután anyagi természetű vitába keveredett a klubvezetőséggel. A nemzetközi szövetségnél (FIFA) 1999-ben az év játékosának választott, 2002-ben világbajnok futballista 2004 óta volt tagja a pireuszi gárdának, amellyel három bajnoki címet szerzett, az ideit éppen az AEK-et megelőzve.

Rivaldo csapatot váltott, de költöznie nem kellett, marad a görög fővárosban
Rivaldo csapatot váltott, de költöznie nem kellett, marad a görög fővárosban
A 34 éves sztár az Olympiakosztól való távozása után nem ment messzire csapatot keresni, hiszen remekül érzi magát családjával Athénban, így végül Tőzsér Dániel csapatánál, a rivális AEK Athénnál kötött ki, ahol tárt karokkal várták.
Az AEK hivatalos honlapján máris nyilatkozott a Barcelona korábbi klasszisa a közeljövőbeli terveiről, az új kihívásról.

„Elég annyit mondanom, hogy Rivaldo még mindig éhes a sikerre, és bajnok szeretne lenni. Nincs nehéz dolgom, hiszen ugyanabban az országban maradok, ugyanaz a célom is, csupán most egy másik klub színeiben futballozom. Azt hiszem, ha itt is sikerül beilleszkednem akkor jó esélyünk van bajnoki címet szerezni, és sokáig juthatunk a BL-ben is.” –nyilatkozta Rivaldo az AEK Athén hivatalos honlapján.

A görög ezüstérmesnél nagyratörő álmokat szövögetnek a következő szezonra, a csapat 1994 óta nem nyert bajnokságot, és a BL-ben is minél tovább menetelnének, az elmúlt szezonban nagyon kevésen múlt, hogy nem jutottak tovább a csoportkörből. Rivaldo már az együttes negyedik igazolása a következő szezonra, amelynél az idény során minden bizonnyal Tőzsér Dániel is kulcsszerepet kap majd a gárdánál. Ha így lesz Rivaldo és Tőzsér együtt vihetik sikerre Lorenzo Serra Ferrer együttesét a 2007/08-as szezonban.
2021.07.26 17:28:25

Minden más foci BOROS MIKLÓS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Nyerni akartak a szentgyörgyiek Bodzavásáron, vezettek is, de a végén az egy pontnak is örülhettek.

2021.07.26 14:57:47

Minden más foci CSILLAG PÉTER

Gianfelice Facchetti: „Ha nem ismered Puskást, nem tudsz semmit a futballról.”

2021.07.25 19:56:34

Minden más foci KRASZNAI BENCE

Kleinheisler László csapata izgalmas mérkőzésen 2–1-re nyert a Poljud Stadionban.

2021.07.25 18:26:06

Minden más foci T. J.

Hamar hátrányba került a TSC, de őrült első húsz perc után átvette a vezetést, amit meg is tartott.

2021.07.25 16:13:55

Minden más foci CSELŐTEI MÁRK

A félidőben már 3–0-ra vezettek a nagymihályiak, akik 4–1-re nyertek.