1. HNL: igazi rangadó az elsőségért a bajnokság felénél

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 20:49
null
Nagy rangadó vár az eszékiekre (Fotó: NSO Osijek)
A horvát labdarúgó-bajnokság (1. HNL) 20. fordulójának keretében a forduló előtt listavezető NK Osijek az idei évadban remekül összeállt Hajduk Splithez látogat. A kör rangadóját vasárnap 17.30 órától rendezik.

 

Az eszékiek kimondottan kedvező előjelekkel kelhetnek útra, hiszen a mérlegük az utóbbi időben kimondottan kedvező. Igaz, biztosra vehető, hogy a Poljud Stadionban népes nézősereg fogadja Nenad Bjelica legénységét (az eltiltott Amer Hiros és Vedran Jugovic játékára nem számíthat a vezetőedző, s időközben Ivan Fiolic kapcsán is azt javasolta az orvosi stáb, hogy ne vegye számításba ezúttal a csapat összeállításánál).

„Az őszi elsőségről nem beszélünk, csak arról, hogy az előttünk álló mérkőzést miként nyerhetjük meg, ha mindenki a legjobbat hozza ki magából – fogalmazott pénteken az eszéki sajtótájékoztatón a szombati indulást megelőzően Nenad Bjelica. – Huszonkét egészséges labdarúgóval utazhatunk, akik közül valamennyien roppant erős edzésmunkát végeztek a héten. Tudja mindenki, a telt házas spliti stadionban csak a maximum az elfogadható.”

Igazából ismét futball-láz uralkodik Splitben, bár még csak a bajnokság felénél járunk.

„Azt hiszem, már a bajnokság végéig csak olyan rangadóink lesznek, amelyekre kiemelt figyelmet fordítanak, de éppen az ilyen találkozóknak van igazán értelmük, s azt hiszem, még fel is dob majd minket a remek hangulat. Jó körítés közepette jó csapattal mérkőzni az igazi, márpedig a Hajduk remek együttes, a liga egyik legjobbja. Csapatom karaktere is alakulóban van, hiszen azt látom a játékosaimon, hogy az első helyezést pszichésen már sokkal jobban viselik idén, mint mondjuk az előző kiírásban. Ezzel is meg kell birkózni, s erre külön is hangsúlyt fektetünk, hogy jól kezeljék a labdarúgók azt, hogy a bajnokság egyik legjobb legénységének tagjai.”

Miként azt Bjelica hozzátette, nem az őszi első hely kitétele a fontos, mivel az az idény szempontjából sokat még nem jelent, hanem az, hogy játékosai magukból a legjobb teljesítményt kihozva futballozzanak.

„A statisztikák szempontjából persze rendben van mindez, ugyanakkor volt már a klub őszi első húsz évvel ezelőtt, s a bajnoki címet mégsem sikerült elhódítania. Az őszi első helyért még semmilyen díjat nem osztanak, persze, ha lehet, akkor már őrizzük meg győzelemmel.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik