AMLER ZOLTÁN, KOVÁCS ERIKA, RÁCZ PÉTERonline 2009.08.05 23:46 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Minden várakozás felett

Két arany-, egy ezüst és három bronzéremmel zárta a római úszó-világbajnokságot a magyar válogatott, és mellé még több pontszerző helyet is elkönyvelhettünk. Ez több, jóval több, mint amit a verseny előtt remélhettünk – az összegzésre Kiss László kapitányt kértük meg.

Szövetségi kapitányként most következhetne a jól megérdemelt pihenés, de ha jól sejtem, van elfoglaltsága bőven.

Ez most édes teher – válaszolta Kiss László szövetségi kapitány. – Minden várakozást felülmúlt a csapat római szereplése, szerintem önmagáért beszél a 24 felnőtt- és két korosztályos rekord, amelyből nyolc Európa-csúcs. Hatalmas munka van az eredmények mögött, s nekem ez jelenti a legtöbbet. No meg az, hogy most már hat, sőt hét műhelyben folyik kiváló és magas színvonalú munka, vagyis ma már nem csak Budapesten edzhet valaki világszínvonalon.

Pedig nem kezdődött jól számunkra ez a világbajnokság...

Megjártuk a poklot is, mielőtt a mennyországba jutottunk. Most már bevallhatom, nagyon megijedtem, amikor megláttam Cseh Lacit a Ferihegyi repülőtéren, s még jobban, amikor Rómában leszállt a gépünk. Negyvenfokos volt a láza, nagyon remegett, s amikor elvitte a mentő a landolás után, egy fabatkát sem adtam volna azért, hogy bármelyik számában is rajtkőre áll a világbajnokságon. Három kilót fogyott, két és fél napig nem edzett – ez minden volt, csak biztató kezdet nem.

Ezután nyert egy ezüst- és egy bronzérmet a világbajnokságon. Azt tudjuk, hogy Laci nem elégedett, de hogyan ítéli meg római teljesítményét a kapitány?

Egyáltalán nem tartom tragédiának, ha egy versenyző néha kap egy kisebb pofont. Mert a két érem miatt ezt ne nevezzük nagynak… Úgy tűnik, hogy Róma már csak ilyen hely, hiszen 1994-ben Egerszegi Krisztina is az olasz fővárosban rendezett világbajnokságon kapott ki, s akkor azt mondta, nem vonulhat vissza vereséggel. Roppant szimpatikus, hogy sem Laci, sem az edzője, Turi György nem hivatkozik kifogásokra, még csak a betegségre sem, hanem mennek tovább előre az úton. Tudják, sőt el is mondták, hogy kevés volt a felkészülési idő, ám Lacinak szüksége volt a Peking utáni hosszabb pihenőre, hogy az újabb olimpiai ciklust bírja erővel.

És nem is maradtunk vegyes úszásban aranyérem nélkül.

Látja, erre is büszkék lehetünk. Mind a férfiaknál, mind a nőknél, mind kétszáz, mind négyszáz vegyesen két-két magyar úszó szerepelt a döntőben. „Hungarian way” – a külföldi szakemberek így fogalmaznak e tekintetben, már csak ezért is vagyok roppant szomorú az egyik televízió kommentátora által tett megállapításra, mely szerint Kovács Ágiból is Amerikában lett igazán nagy úszó. Én erre csak azt felelem, hogy mindenki utánanézhet, Ági mikor érte el a nagy eredményeket... Katinka is Európa-bajnoki ezüstérmesként ment ki Amerikába, de tény, hogy kiváló kezekbe került a tengerentúlon. Rómában én meg is köszöntem Dave Salónak a remek munkát, beszélgettünk a jövőről is, arról, hogy itt lesz a budapesti Európa-bajnokságon, s hogy a továbbiakban is együttműködünk.

A tavasz folyamán sokszor elmondta, hogy rendkívül biztató hírek érkeznek Hosszú Katinkáról. Most már elárulja, hogy vele kapcsolatosan milyen reményei voltak a római világbajnokság előtt?

Az a június végi egri országos bajnokságon is látszott, hogy Katinka bombaformában van. Rómában, a kétszáz vegyes után biztos voltam benne, hogy megnyeri a négyszáz vegyest. De Katka is, hiszen beszélgettünk erről. Természetesen ezt nem vertük nagydobra, a kétszáz pillangó után pedig főként nem, mert ott Katka a legjobb idővel, Európa-csúccsal lépett a fináléba, de egy kicsit rosszul állt a döntőhöz, és végül harmadik lett. Az ottani tapasztalatait felhasználva viszont négyszáz vegyesen már kifejezetten okosan versenyzett.

Akárcsak Gyurta Dániel…

Dani felnőtt. Az athéni olimpián 15 évesen szerzett ezüstérmet. Akkor még egy kiforratlan személyiség volt, mostanra azonban kifejezetten céltudatos versenyzővé vált. Hihetetlenül jó taktikával versenyzett, egyenletes tempóban úszott, így pedig kevesebb energiát használt el, mint a többiek, s igaz, hogy csak egyszer vezetett, de a végén, kell ennél több?

A vb-összegzéséből nem maradhatnak ki a világcsúcsok, s leginkább az, hogy a nemzetközi szövetség fontolgatja a rekordok törlését, ha már jövő évtől nem lehet a szuperdresszekben úszni.

Amerikai szakemberekkel beszéltem, úgy tűnik, a két évvel ezelőtti melbourne-i világbajnokságon elért eredmények lehetnek a világrekordok, a jelenlegieket pedig a világ legjobb eredményeként tartanánk nyilván. Éppen most hívott fel Egér, hogy „Laci bácsi, lehet, hogy újra világcsúcstartó leszek?”. A kérdése jogos, hiszen Egér 200 méter háton 1991-ben felállított rekordját Kirsty Coventry a melbourne-i vébé után döntötte meg. Ez számunkra is szimpatikus lépés lenne, és ha meghozza döntését a nemzetközi szövetség, természetesen mi is lépünk majd.

Jövőre a Margitszigeten rendezik az Európa-bajnokságot. Milyen reményekre jogosít a parádés római szereplés?

A budapesti Európa-bajnokság ráadásul úgynevezett nagy Eb lesz, hiszen az lesz év legfontosabb eseménye. A látnokok szerint pedig ezek a kontinensviadalok előrevetítik az olimpiai szereplést. Rendkívül bizakodó vagyok. Egyre szélesebb alapokon áll a hazai úszósport, három római érmesünk mellé Budapesten többen csatlakozhatnak. Sorolhatnék több nevet is, de nem teszem. Viszont figyeljék csak meg, Kis Gergő milyen fantasztikus dolgokat „csinál” majd a Margitszigeten! Az ifjúsági Európa-bajnokságról két első helyet hoztunk haza, mellette még 12 érmünk volt, és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon is szereztünk aranyérmet, mindez pedig azt mutatja, jó munkát végeznek az edzőink. A fiatalok közül többen ott lehetnek majd a jövő évi Eb-n is, vagyis eredményesen zárhatjuk a budapesti világversenyt. Csakúgy, mint a rómait. Persze nem is volt más választásunk, hiszen elnökünk hatalmas sikert könyvelt el a sportdiplomácia terén, mi sem maradhattunk el mögötte. Azt hiszem, nem is tettük.