A szokottnál több az esélyes

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.07.22. 00:16
Címkék
A hétvégén immár 24. alkalommal rendezik meg a Formula–1-es Magyar Nagydíjat. Bár az előző évekkel ellentétben a világbajnoki címre nincs esélye sem a McLarennek, sem a Ferrarinak, sem pedig a Renault-nak, a Hungaroring talán az a pálya, amelyen ezek a csapatok harcba szállhatnak a győzelemért az idei évad végső sikeréért küzdő Brawn és Red Bull pilótái ellen. Összeállításunkban öt szempont szerint osztályoztuk a csapatok esélyeit.

McLarenMcLaren

1 Lewis Hamilton (brit, 24)

2 Heikki Kovalainen (finn, 27)

A wokingiak mechanikai tapadás terén a legjobbak közé tartoznak, ezért elsősorban poros, illetve hűvös aszfalton van esélyük a kiemelkedő eredményre. Ennek ellenére, főleg a Mercedes jó KERS-ének köszönhetően, Lewis Hamilton a bahreini forróságban is elemében volt, azaz a Hungaroringen is számolni kell vele. Hamilton két éve, Heikki Kovalainen tavaly nyerte meg a Magyar Nagydíjat, azaz mogyoródi tapasztalatban a McLarennél nincs hiány. A finn a Magyar Nagydíjra kapja meg azokat a fejlesztéseket, amelyek Hamiltont Németországban a szabadedzések legjobbjává tették. Pénteken még biztosan az élbolyban lesznek az „ezüstnyilak”, aztán ahogy tisztul a pálya, lehet arra számítani, hogy visszaesik a rangsorban a két McLaren-Mercedes. Ha a Monacóban, illetve a Nürburgringen tapasztalt balszerencse elkerüli Hamiltont, még a dobogós helyezés is elképzelhető.

Forró aszfalton 3

Lassú pályán 4

A legutóbbi hetek formája 4

Fejlesztések a Hungaroringre 4

A pilóták magyarországi formája 5

Összesen 20

Ferrari

3 Felipe Massa (brazil, 28)

4 Kimi Räikkönen (finn, 29)

Monte-Carlóban a Brawn szintjén versenyzett a Ferrari, amely a Magyar Nagydíjon is az esélyesek közé tartozik. Bahreinben és a Török Nagydíjon a forróságban nem remekelt a Felipe Massa, Kimi Räikkönen duó, kérdés, hogy ezt a problémát mennyire sikerült kiküszöbölni. Feltételezhetően inkább a pályával lehetett gondja az F60-asnak, hiszen a legutóbbi években a Scuderiának kedvezett a forróság. A Brit és a Német Nagydíjon mutatott remek forma lendületet adott a csapat-vb címvédőjének, amely miatt várhatóan a Magyar Nagydíjon a Ferrarinak ugyanakkora esélye lesz a sikerre, mint a Brawn vagy a Red Bull pilótái-nak. Már csak azért is, mert a maranellóiak erre a versenyre hozzák el utolsó nagyobb idei fejlesztéseiket – a négyhetes nyári szünettől fogva a tervezők már elsősorban a 2010-es idényre összpontosítanak, az új modell tökéletesítésén dolgoznak.

Forró aszfalton 4

Lassú pályán 5

A legutóbbi hetek formája 4

Fejlesztések a Hungaroringre 4

A pilóták magyarországi formája 4

Összesen 21

BMW

5 Robert Kubica (lengyel, 24)

6 Nick Heidfeld (német, 32)

Az idén semmi sem akar összejönni a BMW-nek, a KERS-től való megszabadulás sem hozta meg a várt eredményeket, az autó továbbra is a középmezőny végéhez tartozik. A kilenc verseny után is csupán két ponttal álló Robert Kubica hónapok óta nem érzi a kocsit, amellyel Nick Heidfeldnek vannak megvillanásai, de még a német számára is a pontszerzés lehet a legfőbb cél. A Monacóban és azóta látott forma kiábrándító az előző két idényt a csapat-vb dobogóján záró együttestől, amelynek még a nagyobb fejlesztései sem hoztak akkora előrelépést, mint mások esetében – beleértve a Force Indiát is. Mintha a csapatok közül a BMW tudta volna legkevésbé megérteni az új szabályok alapján megépített autók aerodinamikai alapjait, ez pedig nem túl biztató az idény hátralévő részére nézve. Az előzményeket ismerve előfordulhat, hogy a bajor gyár gárdája lesz a sereghajtó a Magyar GP-n.

Forró aszfalton 3

Lassú pályán 2

A legutóbbi hetek formája 2

Fejlesztések a Hungaroringre 4

A pilóták magyarországi formája 4

Összesen 15


folytatás...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik