Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.06.10 22:11 Frissítve: 2011.10.16 02:47

David Villát „felhúzta” a játékvezető, ezért vágott hármat az oroszoknak

Spanyolország remekül kezdett Oroszország ellen az Európa-bajnokság negyedik napján a "D" jelű csoportban. Luis Aragonés csapata magabiztos játékkal aratott fölényes 4–1-es győzelmet a „szbornaja” felett, ám a spanyol kapitány nem „ájult el” a bemutatkozó meccsen nyújtott teljesítménytől.

Spanyol gólöröm: Villát
Fotó: Reuters
Spanyol gólöröm: Villát "fojtják" a többiek

A spanyolok eredményessége mögött a hatékony támadójáték áll: Villa és Torres is rengetegszer próbálkozhatott, a spanyolok összesen 20-szor kísérelték meg a labdát kapura küldeni, amiből tizenhatszor el is találták, Akinfejev tizenkétszer mentett...

Luis Aragonés, a spanyolok szövetségi kapitánya mégsem tűnt maradéktalanul elégedettnek a mérkőzés lefújását követően, sőt, dicsérte Guus Hiddink együttesének első félidei játékát.

„Elégedett vagyok a győzelemmel, ám azt hiszem, nem feledkezhetünk meg arról, hogy az első félidőben szerencsénk is volt. Az oroszok többször is a kapunk előtt tartották a labdát, és az első gólig nem egyszer szenvedtünk” – összegzett a 69 éves szakember.

A parádésan játszó és mesterhármast elérő David Villa játékát természetesen ő is kiemelte, és elmondta, hogy Fernando Torresben is több van, de még nincs csúcsformában.

Villa meglepően indokolta remek teljesítményét. A Valencia támadóját a mérkőzés elején felidegesítette, hogy Konrad Plautz játékvezető nem fújta le az ellene elkövetett szabálytalanságokat, ezért ideges lett. „Szerencsére Pepe Reina (a spanyolok cserekapusa) remekül beszél angolul, és beszélt vele, így minden rendben ment a továbbiakban.”

Guus Hiddink a rutintalanságban látta a vereség legfőbb okát: „Leckét kaptunk a kontratámadásokból. Ha megnézik a második vagy negyedik gólt láthatják: iskolacsapatok nem követnek el ilyen súlyos hibákat.”

A holland mester azonban bízik a jobb folytatásban. „Korábban is azt mondtam, hogy hárommeccses a csoportkör. Remélem, hogy tudunk és fogunk javítani.”

A spanyolok következő meccsükön, szombaton Svédország ellen játszanak, megint csak Innsbruckban (18.00), Guus Hiddink együttese a címvédő görögök ellen javíthat Salzburgban (20.45).

A mérkőzésről szóló cikkünket itt olvashatja el.

EURO 2008, D-CSOPORT

1. FORDULÓ
SPANYOLORSZÁG–OROSZORSZÁG 4–1 (2–0)
 
SPANYOLORSZÁG–OROSZORSZÁG 4–1

Helyszín: Innsbruck
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Konrad Plautz
Asszisztensek: Egon Bereuter, Markus Mayr

A KEZDŐCSAPATOK
A KEZDŐCSAPATOK
SPANYOLORSZÁG OROSZORSZÁG
Iker Casillas Igor Akinfejev
Sergio Ramos Alekszandr Anjukov
Carles Puyol Roman Sirokov
Carlos Marchena Gyenyisz Kologyin
Joan Capdevila Jurij Zsirkov
David Silva Szergej Szemak
Marcos Senna Konsztantyin Zirjanov
Xavi Hernández Igor Szemsov
Andrés Iniesta Dinijar Biljaletgyinov
David Villa Roman Pavljucsenko
Fernando Torres Dmitrij Szicsov
Szövetségi kapitány: Szövetségi kapitány:
Luis Aragonés Guus Hiddink

Gólszerző(k): David Villa (20., 44., 75.), Cesc Fabregas (90.), ill. Roman Pavljucsenko (86.)
Cserék: Fernando Torres h. Cesc Fabregas (54.), Andrés Iniesta h. Santiago Cazorla (63.), David Silva h. Xabi Alonso (78.), ill. Dmitrij Szicsov h. Vlagyimir Bisztrov (46.), Igor Szemsov h. Dmitrij Torbinszkij (57.), Vlagyimir Bisztrov h. Roman Adamov (70.)