CH. GÁLL ANDRÁSonline 2007.03.25 00:08 Frissítve: 2011.10.11 02:43

Baseball mindhalálig

A vállig érő haj, a sztárkártyákról jól ismert harcsabajusz már a múlté, az enyhén mongolos szem, a szúrós tekintet azonban örök: Al Hrabosky, az Őrült Magyar – The Mad Hungarian – 57 évesen is daliás jelenség. Igaz, túl van már egy kellemetlen gerincműtéten, ám az Egyesült Államok profi baseball-ligájának, az MLB történetének egyik legfélelmetesebb dobójátékosával kezet fogni minden magyar játékosnak életre szóló élmény.

Süvít a viharos északi szél a Szentendrei Alvajárók, a Sleepwalkers sporttelepén, időről időre port vág a játékosok és a nézők szemébe, mégis, mintha dróton rántanák a jelenlévők fejét, úgy fordul mindenki a fékező autóból kilépő középkorú férfi felé. Hiába, szakmabeliek itt valamennyien, az internetet, a baseballszaklapokat böngészve mindent tudnak, amit csak tudni lehet a St. Louis Cardinals, a Cincinnati Royals és az Atlanta Braves egykori sztárjáról, akinek a szentendrei látogatása körülbelül annyira abszurd és valószerűtlen, mintha David Beckham egy pápua-újguineai bennszülött törzs tagjaival teázva töltené a szombat délutánt.

Olykor salakfelhő kísérte a dobását

Illetve annyira talán mégsem. Végtére is Hraboskynak Őrült Magyar a beceneve, így lett ismert a hetvenes években a „legamerikaibb játék” (Americas’ game) tengerentúli köreiben. Washingtoni nagykövetünk, Simonyi András közbenjárására jött el hozzánk, s töltött el egy délutánt a Szentendre Sleepwalkers–Óbuda Brick Factory bajnoki mérkőzéssel.

„A becenevem második felére egyszerű a magyarázat:

nagyapám az egykori OsztrákMagyar Monarchia felvidéki régiójában született, ám valójában szlovák volt, vagy ahogy akkoriban mondták: tót. Azt hiszem, ez egyértelműen kitetszik a vezetéknevemből – kezdi a bemutatkozást. – S hogy miért vagyok őrült? Tudja, mielőtt odaálltam a kis dombra, hogy megcélozzam a labdával az ütőjátékost, mindig hátat fordítottam neki, úgy készültem a hajításra. Ilyenkor kizártam a külvilágot, semmi sem létezett , csak én, a labda és az ütő. Többször is levetítettem magamban a dobásom filmjét, majd megfordultam, odaléptem a dombra, s toppantottam hármat-négyet, mint egy dühös bika. Olykor még a salakot is a levegőbe rúgtam, valahogy úgy, ahogy Leslie Nielsen a Csupasz pisztolyban. Volt persze ebben egy kis show is, de hát Amerikában a népeknek ez kell. Aztán eldobtam a labdát, gonoszul, lehetőleg úgy, hogy az ütőjátékos testére menjen, nehogy meg tudja ütni. Utáltak is érte, nemegyszer verekedés tört ki, de mindig ők húzták a rövidebbet...

Immár húsz esztendeje hirdeti az igét

Az Őrült Magyar olyan hatásfokkal hajította a kis bőrgolyóbist, hogy 1975-ben a Sporting News megválasztotta az esztendő legjobban tüzelő ba seballjátékosának, ő lett a Fireman of the Year. Hosszú hajával, lelógó bajuszával távol-keleti kung-fu harcost idézett, bolondultak is érte a nők. „Még filmszerepre is felkértek, egyet el is vállaltam, s az sem titok, hogy fénykoromban nem kerültem el a hölgytársaságot. Hogy kikkel volt afférom? Sokakkal, de ne kérdezze, hogy konkrétan kivel, mert már egyikük sem él... Aztán 33 évesen visszavonultam, kedvenc csapatom, a St. Louis Cardinals rádiós műsorközlője lettem. Nem csinálhatom rosszul, mert ragaszkodnak hozzám, immár húsz éve hirdetem az igét az éter hullámain” – mondja.

A sportág legendája tartott egy kis bemutatót is a magyar baseballosoknak a dobás tudományából. A laikusnak élményt jelent, ahogy a bal keze – merthogy balkezes – gyűrűs és középső ujjával megtámasztja a labdát, s az is, ahogy beszél a különféle csavarások-tekerések technikájáról.

Százezer dollárt kapott a legjobb évében

„Nem véletlenül van kipárnázva a kapójátékos mellkasa, s a szamurájsisakot sem tréfából viseli – magyarázza. – Ha valakit szívtájékon találtam, s nem lett volna rajta a mellvért, az illetőt vihették volna a temetőbe. Amúgy a dobás annak is veszélyes, aki elhajítja a labdát: többször is tanúja voltam könyökficamnak, sőt izomszakadásnak, felkarcsonttörésnek is! Kétszázharminc mérföld per szekundum sebességgel dobtam a labdát, azzal épületeket lehetett volna lebontani...”

Már-már elhinnénk a varázslatos sebességet, de akkor hamiskásan hunyorít az egyébként is csak résnyire nyíló szemével, jót nevet, és hátba vágja az újságírót:

„Csak vicceltem, ilyen gyors labdát senki sem képes hajítani, de az történelmi tény, hogy legalább száz mérföld per másodperces sebességgel hagyta el kezemet a labda. Meg is fizettek érte rendesen, legjobb szezonomban, 1975-ben évi százezer dollár volt a gázsim. Manapság ez nevetségesen hangzik, amikor Alex Rodriguez, a New York Yankees sztárja az idén 25 millió dollárt keres, de akkoriban ez nagy pénz volt.”

Hrabosky ma sem él roszszul. Kommentátorként évi egymilliócskát tesz zsebre, amellett van egy legendás kocsmája St. Louis szívében, az Al Hrabosky's Ballpark Saloon. Nem apácazárda, ami a söntés falán lévő tábláról is kiderül: Normal Behavior Not Required, azaz: Rendbontókat szívesen látunk…