Pajor-Gyulai Lászlóonline 2006.11.25 02:27 Frissítve: 2011.01.12 00:03

Egy szuperember

Ötvenegyedik alkalommal adják át – ezúttal november végén – az Aranylabdát. Az újságírók szavazatai alapján a legjobb Európában játszó futballistát ismerik el ezzel a díjjal. Sorozatunkban a kitüntetésre legesélyesebbekről írunk. Fabio Cannavaro után ezúttal a francia Thierry Henryt mutatjuk be, aki a második helyen végzett a francia válogatottal a németországi világbajnokságon, és remekül játszik immár évek óta az Arsenalban is.

Thierry Henry: öröm és keser?ség a francia válogatottban, hiszen a vb-ezüst szép eredmény, mégis csalódás
AFP
Thierry Henry: öröm és keser?ség a francia válogatottban, hiszen a vb-ezüst szép eredmény, mégis csalódás
Ha Thierry Henryt hirdetik ki győztesnek, aligha akadnak sokan, akik megkérdőjeleznék, hogy méltó helyre került az Aranylabda. A francia csatárcsillag az idén tizenkét esztendeje ragyog a futball égboltján, a tekintélye kikezdhetetlen, minden mértékadó szakember a világ legjobb támadói közé sorolja. Világ- és Európa-bajnok, ő az Arsenalnál minden idők legjobb góllövője, a legeredményesebb francia idegenlégiós, tehát igazán rászolgált az elismerésre.

Szomorú nyár: aranyak helyett két ezüst

Igaz, nem a legjobb évét zárva ünnepelhetné a díjat, amely ugyanakkor remek vigasz lehetne az év csalódásaira.
Második hely a Bajnokok Ligájában és a világbajnokságon – Thierry Henry szintjén csalódás. Ráadásul az igazán fontos mecscseken, mint például az előző mondatban említett két sorozat, illetve torna fináléjában messze elmaradt igazi tudásától, igaz, a világbajnokságon a brazilok ellen szerzett győztes gólja sokáig emlékezetes marad.

A legtöbb válogatott nyilván önfeledten ünnepelné már a döntőbe jutás tényét is, ám a franciák lógó orral utaztak haza Németországból a nyáron, valahogy nem tudtak igazán örülni az ezüstéremnek. Thierry Henry ráadásul egy másik ezüst mellé tehette ezt a medáliát, azt a Bajnokok Ligája-döntője után akasztották a nyakába, és úgy érezte, kétszer is lemaradt valami csodálatosról, a csúcsról, az igazi diadalról. Nyolc évvel ezelőtt, amikor a francia válogatott világbajnok lett, még nem volt meghatározó tagja a csapatnak, a fináléban például pályára sem lépett, így bár a cím neki is járt, azt tulajdonképpen mások kaparták ki neki – a két évvel későbbi Eb-n már többet hozzátett a sikerhez. Ugyanakkor az idei BL-döntő az Arsenal legjobb szereplését hozta a nemzetközi porondon, tehát sem a csapatnak, sem a franciának nincs oka a szégyenkezésre, ám ezt mondjuk mi, ő viszont azóta is aranyérmet álmodik az ezüst helyére.

Ennek ellenére Thierry Henry igenis rászolgált az Aranylabdára. Évek óta az esélyesek között emlegetik, és ha jobban belegondolunk, az esztendő egészét nézve és mindent egybevetve nem volt sem jobb, sem rosszabb éve, mint a vetélytársainak. Nagy utat járt be, amíg eljutott idáig. A 25 ezer lakosú Les Ulis klinikáján látta meg a napvilágot két karibi bevándorló elsőszülött gyermekeként. Édesapja, Antoine Henry az első pillanattól fogva arról álmodozott, hogy a fia labdarúgó lesz – végül a második fiú, Willy is futballozott, a Les Ulisban védett –, mert úgy érezte, csupán két kitörési lehetőség áll előtte: a tanulás vagy a futball. A vágya hamar valóra vált, mert Thierryt az iskola nem különösebben izgatta, a játékot viszont imádta, és Antoine szent meggyőződéssel hajtogatta: gyermekét egykor világklasszisként ünneplik majd a világ minden pontján. De nemcsak álmodozott, rengeteget áldozott is a fia sikeréért. Egyszer például elkésett a műszakból, mert Thierryt meccsre vitte, és emiatt kirúgták az állásából. Rá sem hederített, mondván, munka több is akadhat, de Thierry Henry csak egy van...

A győztesek 1966–1975

1966: ROBERT ,,BOBBY” CHARLTON (angol, Man. United)
1967: ALBERT FLÓRIÁN (magyar, Ferencváros)
1968: GEORGE BEST (északír, Manchester United)
1969: GIANNI RIVERA (olasz, Milan)
1970: GERD MÜLLER (német, Bayern München)
1971: JOHAN CRUYFF (holland, Ajax)
1972: FRANZ BECKENBAUER (német, Bayern München)
1973: JOHAN CRUYFF (holland, Ajax, Barcelona)
1974: JOHAN CRUYFF (holland, Barcelona, Ajax)
1975: OLEG BLOHIN (ukrán, Dinamo Kijev)
Arséne Wenger edző és pótpapa egyben

Így gondolta ezt a Monaco is, amely tizenöt évesen igazolta a soraiba. Különösen a cselezőkészsége és a gyorsasága nyűgözte le a hercegség klubjának szakembereit. Utóbbi alighanem családi erény, mert a nagybátyja 400 méteres gátfutásban francia bajnoki címet nyert. Persze szolgált ő egyéb érvekkel is, például a Viry-Chatillon U15-ös csapatában tizenkét évesen, tehát nála jóval idősebbek között 26 mérkőzésen 77 gólt szerzett, és ezt bátran mondhatjuk meggyőző teljesítménynek. Ezután lett ösztöndíjasa a Francia Futballakadémiának, a L’Institut National de Footballnak, amely olyan játékosokat nevelt mindannyiunk örömére, mint például Nicolas Anelka, Louis Saha, David Trezeguet, William Gallas és Jérome Rothen, hogy csak Henry egykori osztálytársait említsük. Igaz, az ösztöndíjhoz kemény munkával meg kellett puhítani a dékánt is, mert Thierry tanulmányi eredményeit csak pocséknak nevezhetjük, de a gólok végül meglágyították az ő szívét is. Három évvel később, egy rövid versailles-i kitérőt követően kötött ki Monacóban, de ami ennél is lényegesebb volt: ekkor találkozott Arséne Wengerrel, aki az Arsenalban is az edzője, és akit azóta is a pótapjának tekint.

Kampány indult a rasszizmus ellen

Ez volt tehát a kezdet, ahonnan megcélozta a csúcsot. A Monacóban is elért szép sikereket, rövid kalandja a Juventusban szerényebben alakult, de amint Wenger elvitte Londonba, szárnyra kapta a világhír. Manapság már az Arsenal szurkolói is pironkodva emlékeznek vissza arra, hogy kórusban szidták Arséne Wengert, mert szerintük kidobta a pénzt erre a francia csatárra. Fél évvel később már dalt is kreáltak róla, és azt kornyikálták a lelátón, hogy csoda történt, megjött Ian Wright utódja.

Ha ő kapja az Aranylabdát, Nicole Merryhez, a feleségéhez viszi haza, akivel viszszavonultan, csendesen él. Nem jár fogadásokra, sohasem bukkan fel az éjszakában, inkább moziba járnak, a barátaikkal töltik az idejüket. Thierry Henry kezdeményezte a futballban is terjedő rasszizmus elleni kampányt, amelyet a FIFA is felkarolt, mi több, a francia csatár lett a nemzetközi szövetség nagykövete ebben a küzdelemben.
Ha tehát ő kapja az Aranylabdát, nem csak játékosként érdemli meg. Emberként is kiérdemelte az elismerést.

Thierry Henry

Született: 1977. augusztus 17.
Magassága/testsúlya: 188 cm/83 kg
A karrierje számokban
Év Klub Bajnoki/gól
1994–95 Monaco 8/ 3
1995–1996 Monaco 18/ 3
1996–1997 Monaco 36/ 9
1997–1998 Monaco 30/ 4
1998–1999 Monaco 13/ 1
1999 Juventus 16/ 3
1999–2000 Arsenal 31/17
2000–2001 Arsenal 35/17
2001–2002 Arsenal 33/24
2002–2003 Arsenal 37/24
2003–2004 Arsenal 37/30
2004–2005 Arsenal 32/25
2005–2006 Arsenal 32/27
2006–2007 Arsenal 11/ 6
A Bajnokok Ligája örök góllövőlistáján a negyedik
Raul 54 gól
Ruud van Nistelrooy 47 gól
Andrij Sevcsenko 43 gól
Thierry Henry 42 gól