Rodics Dánielonline 2006.06.04 02:38 Frissítve: 2012.02.09 02:42

Tűzpiros, kőkemény

A férfi röplabda NB I tavalyi győztese, a budapesti MAFC-Hartmann játékosai úgy döntöttek, hogy ősszel elindulnak az Extraligában. Újoncként bronzérmesek lettek, ezzel igazolták, hogy a játék szeretete pótolni tudja a pénzt is.

MAFC: egy csapat telis-tele  lelkes röplabdázókkal
Oszvald György
MAFC: egy csapat telis-tele lelkes röplabdázókkal

A MAFC 1980 és 1992 között az NB II-ben szerepelt, gyakran a tabella élén végzett, de nem volt pénz a magasabb osztályba lépésre. 1992 és 2005 között a másodosztályban (NB I) vitézkedtek az egyetemisták, tavaly tavasszal aztán kiharcolták az élvonalbeli szereplés jogát. Pénzből nem sok volt, akadt viszont néhány kiváló, és legfőképpen a végsőkig kitartó és lelkes röplabdázó. Az elmúlt szezonban a káposztásmegyeri Babits Mihály Gimnázium szűk tornatermében esélytelen volt a Dunaferr, elvesztette bronzérmét a Kecskemét, és megizzadt a két nagycsapat, a Kazincbarcika, valamint a Kaposvár is.

26 éve a kispadon
A sikercsapat trénere, Vocskó György a legnehezebb pillanatokban is reális és objektív volt, a nagy siker után sincs ez másképp. „Az öröm után itt a helyzetértékelés ideje – vélekedett Vocskó, aki 26 éve, 1980. január elseje óta irányítja a MAFC-ot. – Az adott körülmények között egyszeri és megismételhetetlen eredményt értünk el, erőn felül teljesített mindenki. Sok szimpatizánsunk, szurkolónk van, akik szeretnek minket, büszkék ránk. Ennek örülünk, de lassacskán össze kellene szednünk a pénzt, hiszen valamiből fedeznünk kell a költségeinket a következő szezonban is.”
Magyarország harmadik legjobb férfi röplabdacsapatának éves költségvetése hatmillió forint volt az elmúlt idényben. Ennek jelentős részét a klub, valamint az egyetem fedezte, magánszemélyek mellett a Mapei, a Whirlpool, a Hartmann, valamint a Magyar Egyetemi- és Főiskolai Sportszövetség támogatja az együttest.

Elismerések, dicsérő szavak

„Minden várakozást messze túlszárnyalva szakosztályunk legnagyobb sikerét értük el. Bebizonyosodott, hogy az akaraterő, a lelkesedés, a jó csapatszellem nem ismer határokat.”
Vocskó György a bronzéremről döntő Kecskemét elleni meccs után

„Ilyen csapategységgel, amilyet a MAFC-nál tapasztaltam, régen találkoztam.”
Gyurkó Sándor, a Kecskemét edzője

„A magyar röplabdázásnak az lenne jó, ha minél több olyan csapat lenne a mezőnyben, mint a MAFC.”
Demeter György, a Kazincbarcika edzője
Csak szerelemből
A keret nagyjából évek óta állandó, jelentős mozgás idén nyáron sem várható. „A MAFC-os szív, a csapatszellem összetartja a társaságot – büszkélkedett Vocskó mester. – Az új bajnokságban tiszta lappal indulunk, ismét bizonyítanunk kell. Teremváltásban gondolkodunk, de az az igazság, ha nem tudunk a tágas és kényelmes Gabányi-sportcsarnokba költözni, akkor nem erőltetjük a távozást, nem adjuk fel a kis káposztásmegyeri oroszlánbarlangunkat. Amatőr csapat vagyunk, de egy vagy legalább fél fokozattal tovább kellene lépnünk, nem hiszem, hogy fenntartható a megkezdett folyamat csak szerelemből, ahogy eddig.”
A MAFC sikerének az a titka, hogy a tehetséges fiatalok, és a már számtalanszor bizonyító, rutinos öregek kiváló egységet alkotnak. Az együttes környékén rend van, a játékosok jól érzik magukat, szeretnek együtt játszani és edzeni is. „A tisztaság, a játék öröme, tehát az amatőrsport fegyverei szárnyakat adtak csapatomnak” – nyilatkozta lapunk február 12-i számában, a Dunaferr elleni emlékezetes siker után Vocskó György. A gárda mottója nem véletlenül a következő mondat: „Tűzpirosan, kőkeményen! Minden pontra le kell csapni, mint a héja!”

Ötven év rutinja
A Csepel korábbi kiválósága, a 231-szeres magyar válogatott ütő, Győri Attila volt a MAFC kulcsembere a 2005–2006-os szezonban. „Emberileg és szakmailag tökéletesen egymásra talált két generáció csapatunknál – mondta a veterán klasszis. – A szezon kezdetén én sem sejtettem, hogy tavasszal dobogón végzünk. A biztos bennmaradásban reménykedtünk, és amikor az őszi Dunaferr-kupán legyőztük az MCM Kaposvárt és a Dunaújvárost, már tudtuk, hogy nem a pofozógép szerepét fogjuk eljátszani a legjobbak között. Idén leszek ötvenéves, harmincöt éve röplabdázom, ebben a korban már minden nap ajándék. Most élvezem a pihenést, augusztusban viszont minden bizonnyal hiányozni fog a játék, és valószínűleg a folytatás mellett döntök majd.”
Nincsenek dilemmái a jövőt illetően a MAFC fiatal centerzsenijének, Bokor Lászlónak. „Feljutóként bizonyítani akartuk, hogy nem szabad minket leírni – emlékezett az elmúlt évad egyik nagy felfedezettje. – Óriási motiváció volt, hogy sokan közülünk még soha nem értek el kiemelkedő eredményt. A gárda magja biztosan együtt marad a jövőben is, és továbbviszi ezt az utánozhatatlan szellemiséget.”
A tabellán a MAFC előtt és mögött végző csapatok tagjai profik, tehát pénzt kapnak a röplabdázásért. Ez a fővárosi legényeket egyáltalán nem foglalkoztatja. „Nem akarok fizetést kapni a sportolásért, nem ebből szeretnék megélni – vélekedett Bokor. – Nem ezen a téren kellene fejlődnünk. Jó lenne, ha busszal járhatnánk az idegenbeli meccsekre, a hazai találkozókat egy normális csarnokban játszhatnánk, és Vocskó mester mellé is kellene egy másodedző, hogy ne minden teher az ő vállát nyomja.”

Apu csapattársa
A MAFC legfiatalabb játékosa, Hoboth Ákos csupán néhány hónapja röplabdázik, máris a junior- válogatott tagja! Nem véletlenül, az ifjú center technikai tudását hiba lenne nem kihasználni. „A mi csapatunk különleges. Úgy tudtunk bekerülni az élmezőnybe, hogy mindenféle anyagi javakat és érdekeket mellőzve csakis a játék szeretetéért játszottunk, az akaraterő és a lelkesedés volt a legnagyobb fegyverünk – vélekedett az ifjú Hoboth. – Nagyszerű érzés olyanokkal együtt játszani és tanulni tőlük, akik még édesapámmal (Hoboth Sándor, az MRSZ jelenlegi technikai vezetője – a szerk..) együtt voltak válogatottak, mint például Győri Attila. Az a fajta ellentét, amit más csapat játékosai között tapasztaltam, nálunk nyomokban sem fedezhető fel. Az idősebbeknek is elsődleges céljuk, hogy tanítsák és segítsék a fiatalokat. Én egyetlen lekicsinylő és sértő megjegyzést sem kaptam, a negatív kritikákat is csupán segítő szándékkal.”