szöllősi györgy jelenti Nyonbólonline 2006.06.01 02:10 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Gólhelyzetben vagyunk!

Általános meglepetést és elismerést keltett Nyonban a szakértők és a riválisok között is, hogy a magyar–horvát pályázat mellett kiállva a helyszínre érkezett Ivo Sanader, Horvátország miniszterelnöke, aki a hivatalos ceremónia után nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

– Kitűnő prezentációval támasztottuk alá, hogy közös csapatunknak nagy esélye van megrendezni az Európa-bajnokságot – kezdte láthatóan vidáman a kormányfő. – Legyünk optimisták, mert a sikerre minden esélyünk megvan. Kollégámmal, Gyurcsány Ferenccel mi garantáljuk, hogy országaink biztosítják a szükséges feltételeket, ezt nyugodtan mondhatom barátom, a magyar miniszterelnök nevében is, hiszen felhatalmazott, sőt megkért rá. Mi tehát mindent megadunk a magunk részéről ahhoz, ami az Európa-bajnoksághoz kell, a többi az UEFA-n múlik, döntsenek az európai szövetség vezetői.

– Ön szereti a focit?
– Hogyne, nagy futballbarát vagyok, sőt játszottam is. Az osztrák harmadosztályban voltam igazolt játékos, amikor Innsbruckban diákoskodtam.
– Milyen poszton szerepelt?
– A csatárok és a középpályások között játszottam, a két ék mögött irányítottam a támadásokat.

– Ott lesz a világbajnokságon hazája csapatának mérkőzésein?
– Igen, az első csoportmeccsünkön, a brazilok ellen ott leszek a helyszínen, ennyit enged az időm egyelőre, aztán majd meglátjuk.
– Mondjuk, még a fináléra kilátogat, ha érdekeltek lesznek…
– Persze, de akkor előtte az elődöntőn is ott leszek…