Szöllősi György
Szöllősi György
online 2006.05.11 01:42 Frissítve: 2011.06.24 00:04

Vörös őrület Philips-városban

Minden ilyenkor használatos jelző elcsépelt arra vonatkozólag, hogy milyen elképesztő hangulat uralkodott már a Middlesbrough–Sevilla döntő napján Eindhovenben, a kis holland iparvárosban, amely hajdani kis villanykörtegyára révén eljutott oda, hogy fénye – egy este erejéig – az egész kontinenst beragyogta. Nem a poén kedvéért írom: tényleg Philips márkájú a szállodai szoba televíziója, amelyen Eindhoven polgármestere nyilatkozik a lebonyolítás zavartalanságáról, s közben kénytelen átölelni egy Sevilla-drukkert. De ugyanazt látom, ha kinézek az ablakon, őrjöngő, éneklő, ünneplő angol és spanyol szurkolókat, akik már a döntő előtti este óta teljesen megtöltik a város főterét.

Sevillai drukkerek teljes transzban, órákkal a kezdés elôtt: a kisvárosban jól ?kijött? a hangulat
Sevillai drukkerek teljes transzban, órákkal a kezdés elôtt: a kisvárosban jól ?kijött? a hangulat

Tökéletes döntés volt idehozni az UEFA-kupa-döntőt, Eindhoven ugyanis éppen elég kicsi ahhoz (kétszázezer lakójával az ötödik legnépesebb holland város), hogy a sokak szerint egyre jelentéktelenebb UEFA-kupa-döntő itt hatalmas esemény legyen. A teljes helyi rendőrség az utcán volt, a helyiek megejtően segítőkészen viselkedtek mindenkivel, s a szállodák már előre kiaggatták homlokzatukra a spanyol és az angol zászlót a holland mellé. Így találkozott itt újra a világ – hajdan – három legjelentősebb flottájának népe, jobbára békés körülmények között. Még akkor is a barátkozós, ölelkezős hangulat volt a jellemző, ha egy-egy elszigetelt konfliktus óhatatlanul akadt, magam is belefutottam egy, a rendészek által leállított bunyóba a vasútállomáson, még kedden.

Még a gyerekek is a futballról rajzoltak

Az általános öröm azonban feledtette ezeket a pillanatokat, s a helyiek hozzáállásáról csak egy rövid történet: minden környékbeli iskola elindult azon a rajzversenyen, amelyen a döntőt kellett illusztrálnia egy-egy osztálynak az alkalomra született alkotással. A versenyt végül a Tweelingen Általános Iskola 8/A osztálya nyerte, s mind a tizenhét tanuló kapott belépőt Hans van Breukelentől, a hajdani legendás holland kapustól, az UEFA-kupa „nagykövetétől”.

Ezt a sört nem az egykoron Eindhovenben játszó Ronaldo töltötte az angol drukker poharába ? a ned? hatása viszont ugyanolyan, mint anno
Ezt a sört nem az egykoron Eindhovenben játszó Ronaldo töltötte az angol drukker poharába ? a ned? hatása viszont ugyanolyan, mint anno
A Philips városában, a Philips Stadionban rendezték a kupadöntőt, s a világhírű elektronikai cég valóban meghatározza Eindhoven életét, nem csak azért, mert odahaza egyebet sem tudunk erről a városról, mint azt, hogy itt játszik a Philips csapata, amely bizonyos időszakokban Európa egyik legjobbja volt, s bármikor megint az lehet. A klasszikus időkben az itt élő emberek nagy része a gyárban dolgozott, és a PSV-nek szurkolt, komplett városrész viseli a térképeken is a Philips nevet. Mégse úgy tessenek ezt elképzelni, mint a pécsi Uránvárost vagy a hazai bányászlakótelepeket. S persze ezen jót lehet viccelődni, az azonban legalábbis elgondolkodtató, hogy mi mindennek kellett volna másként alakulnia ahhoz, hogy most inkább egy holland újságíró kapcsolgassa szobája Videoton televízióját, mielőtt kiballag a Sóstói Stadionba, hogy megnézze az UEFA-kupa 2006-os, székesfehérvári döntőjét… Abszurd, ugye? Pedig tévégyár volt ez is, az is, és UEFA-kupa-döntős csapat volt két-három évtizede itt is, ott is. S akkoriban még kétmeccses finálékat rendeztek, vagyis 1985-ben Fehérvárott is volt kupadöntő (a Real Madrid ellen, ugyebár), 1978-ban pedig itt, Eindhovenben nyerte meg a trófeát a PSV a Bastia elleni 3–0-val.

Ide, Eindhovenbe tért vissza a finálé, amely ma már egy mérkőzésen, semleges helyszínen dől el, a hazaiak tehát csak rendezőként voltak érdekeltek.
A Philips gyárának és futballcsapatának legendás vezetője, a csak „Fritsként” emlegetett Frederik Jacques Philips még megérte nem csupán a 2000-es Európa-bajnokság itt rendezett mecscseit (akkor 95 éves volt), hanem azt a pillanatot is, amikor az UEFA Eindhovennek ítélte az idei döntőt. Tavaly nagy-nagy szeretettel és pompával ünnepelte a város a közkedvelt Frits századik születésnapját (Philips izzók ezrei rajzolták ki a gyáralapító fiának hatalmasra nagyított portréját), mígnem néhány nappal a Fenerbahce elleni Bajnokok Ligája-meccs előtt, százéves korában elhunyt a legenda, aki csak nyolc esztendővel született korábban a Philips-műveknél, 1905-ben, egy időben a Sevilla FC-vel…

A Jó öreg tulajdonos a melósokkal drukkolt

A népszerű öregúr csak nagy ritkán ült be a cégvezetők páholyába, többnyire az egyszerű munkásemberek között, a közönség soraiból nézte a meccseket, PSV-sállal a nyakában, még egészen idős korában is. Halála óta virág emlékeztet a különleges főszurkolóra kedvelt szektorában, a szerdai UEFA-kupa-döntő pedig nélküle is az ő művének egyik megkoronázása volt.

Eindhoven város főtere már kedd éjjel is a szurkolói nótáktól volt hangos, az angolok már ekkor is félmeztelenül táncoltak és „vonatoztak” a Piactéren (Marktplein), a kupa papírmásolataival és természetesen söröskorsókkal a kezükben. Arrébb húzódva a futballtörténelem a mellékutcákban is utolért. Egy kiskocsma falán, a helyben megesett duhajkodások szokásosan vidám fotói között egy jól ismert fiatalemberre bukkantam: a helyi kricsmi sörcsapjánál maga Ronaldo töltötte magának a sört, s a pultos srác megerősítette, hogy a kép nem kamu, még tizenéves Eindhoven-játékosként valóban járt itt a későbbi aranylabdás.

Ami aztán szerda délelőtt kezdődött, annak az őrületnek a hangulatát tényleg lehetetlen leírni annak, aki nem élt át hasonlót. Sőt aki átélt hasonlót, az sem képes igazán elképzelni, hiszen ezt az érzést nem lehet megszokni, nem lehet felidézni, lehetetlen emlékezetből reprodukálni: látni-hallani kell, ahogyan több tízezer ember énekel, mosolyog, ünnepel önfeledten, és lehetetlen nem a hatása alá kerülni. Ismeretlenek ölelgették egymást szerdán Eindhovenben, csupán azért, mert egyforma sál volt rajtuk. Azért nem mondom, hogy egyforma színű, mert mindkét klub meghatározó színe a piros, s többnyire vöröset lehetett látni, ameddig a szem ellát.

Eufória már a kezdőrúgás előtt is

Azonban aligha a közös szín volt az oka annak, hogy az ellendrukkerek is csak hangerőben és nótáik szépségében harcoltak egymással, s ez a határtalan eufória tette igazán emlékezetessé a 2006-os UEFA-kupa-finálé napját annak, aki a helyszíni fílinget is átélhette. Hiszen az emberek már akkor is ünnepeltek, amikor még nem tudták, hogy kedvenc csapatuk megnyeri vagy elveszíti a vágyott trófeát. Azt azonban tudták, hogy szabadságot vettek ki, tudták, hogy egy futballmeccs erejéig messzire elhagyták lakóhelyüket és a hétköznapokat, s a különös, ismeretlen környezetben ezt a szabadságot és önmagukat ünnepelték, azt, hogy tartoznak valahova, sikeres és erős közösség tagjai itt, Sevillától és Middlesbrough-tól oly távol is…

Ilyesmit érezhetett hajdan a fehérvári, kibővített lelátón tolongó több tízezer Vidi-drukker is. Bár a külföldi meccsekre ők nemigen tudtak elutazni…