Vége a góltalansági átoknak
0 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!

McClaren tehetetlen volt a szenvedô Middlesbrough kispadján
Cosmin Olaroiu játékosai inkább távoli lövésekkel próbálkoztak, így mindössze Dica 19. percbeli lehetőségét sorolhatjuk a nagy helyzetek közé, a Steaua csatára egy beadás után kevéssel emelt mellé. A hazaiak hatalmas elszántságát jelzi, hogy az első 45 percben négy sárga lapot is összeszedtek, aminek következtében sem Sorin Paraschivot, sem Banel Nicolitát nem láthatja a visszavágón a Riverside Stadium publikuma.
A 61. percben Dica végképp az est hősévé léphetett volna elő, ha Stuart Parnaby durva hibája után felnéz, és százszázalékos pozícióból nem lövi „agyon” a Boro ausztrál kapusát. Kevéssel később maga Schwarzer hibázott nagyot, ám a kiejtett labdát Dorin Goian csúnyán mellé-fölé bikázta. A brit csapat játékosai meglehetősen korán tanújelét adták annak, hogy elégedettek a minimális vereséggel, amely a 81. percben újra igen nagy veszélybe került, Petre Marin azonban 12 méterről a hosszú sarok mellé gurított.
STEAUA (román) - MIDDLESBROUGH (angol)
1–0 (1–0)
Bukarest, 28 000 néző
V: Hamer (luxemburgi). G: Dica (30.)
STEAUA: Fernandes – Ogararu, Ghionea, Goian, Marin – Dica, Radoi, Bostina, Paraschiv (Lovin, 86.) – Nicolita, Oprita (Cristea, 89.)
MIDDLESBROUGH: Schwarzer – Parnaby, Ehiogu, Bates, Queudrue – Boateng, Rochemback, Downing, Morrison (Parlour, 70.) – Aiyegbeni (Maccarone, 70.) Hasselbaink